2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Bükki Hegyi Maraton – Az eső sem jelentett akadályt a népes mezőnynek
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2017. június 19. 17:06
|
frissítve: 2017. június 21. 09:43
A nőknél Szanyi Ágnes, a férfiaknál pedig a sokszoros győztes, Karlowits-Juhász Tamás nyerte a jubileumi 25. Bükki Hegyi Maraton terepfutó viadalt.

Az esős időjárás ellenére is népes mezőnyben, a már említett királykategória mellett még 3 távot és a váltófutást teljesítették a rajthoz állók.

Szombaton a maratoni távot és vasárnap, a legalább 56 km-t kerékpározók külön versenyét pedig ebben az évben Bükki Ádám nyerte meg.

bukki_hegyimaraton_170617_vcs_34.jpg

Fotó: Végh Csaba

A jubileumi, 25. verseny során avatták fel a szervezők, Miskolc alpolgármestere társaságában, a viadal kitalálója, Kisgyörgy Ádám emléktábláját. Az ötletgazda és a szervezők áldozatos munkáját dicséri, hogy 2017-ben is, nagyon sokan küzdöttek meg a távval a különleges futóversenyen.

– A rendezvény egyrészt amiatt fontos, mert több száz embert mozgat meg, másrészt mert viszi Miskolc jó hírét szerte az országban. A verseny olyannyira kinőtte magát, hogy egyre többen jönnek olyanok is, akik nem miskolciak. Ezért nagy köszönet jár a szervezőknek azért, hogy megálmodták ezt a különleges versenyt – fogalmazott Kiss János alpolgármester.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat