2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Irány a ’90-es évek - Miskolcon landolnak a Rapülők
minap.hu
|
2017. július 06. 09:34
|
frissítve: 2017. július 07. 16:48
Jó pár helyszínen megfuttatja produkcióját a Geszti-féle formáció. Áprilisban Debrecenben idézték meg a ’90-es éveket, június végén a Volton fesztiválfellépésük is lesz, ezt követően érkeznek Miskolcra, a Lovagi Tornák Terén augusztus 4-én lépnek föl.

kl1_9302.jpg

A Rapülők olyan megashowt produkáltak az Arénában, hogy legtöbbeknek elállt a szava, néhány újságírónak meg megeredt… 300 fellépő egy többszintes színpadon, olyan technikával, amit itthon magyar zenekar még nem vonultatott föl. Zúg a Volga, Áj Láv Jú, Túr dö flanc, Lesz még rosszabb, Nem adom fel - hogy pár címet megidézzünk a szinte mindenki által ismert rapülős dalokból. A 90-es évek legismertebb hazai sikercsapata - Geszti Péter (MC Gesztenye), Berkes Gábor (T-Boy) és Szentmihályi Gábor (Michel de Lux)- 1992-ben alakult és pár év alatt óriási sikert ért el.  A csapat 10 éve nem koncertezett, de most újra nosztalgikus hangulatba hozzá a közönséget és megidézik a 90-es évek slágereit.

A Rapülők fennállásának két évét egy „nagy, felszabadult röhögésként” aposztrofálják a tagok. Abban az időben itthon nem volt ilyen modern zene, külföldről jött ez a vonulat, és nálunk a Rapülők volt az első csapat, amelyik ugyanilyen számítógépes technológiával csinált zenét. Olyan berendezéseket vettek és vonultattak föl a stúdióban, amiket nem használtak itthon korábban zenészek. Aztán jött a döbbenetes szembesülés a sikerrel, amikor kiadták az első lemezt. Két hét alatt elkelt 50 ezer példány, fél év alatt 220 ezer! Koncertezni még nem nagyon tudtak, mert összesen bő félórányi zenéjük volt csak, így gyorsan megírták a második lemezt és onnantól már tudtak élőben is játszani. Egy év alatt 5-6 videoklipet készített a csapat és pillanatok alatt lett ismert minden számuk. A Rapülők jó érzékkel meghonosított egy műfajt Magyarországon. Végtelenül könnyedén, pimaszul, játékosan alkotott a zenekar, de közben azért voltak a szövegekben elgondolkodtató sorok is, melyek még ma is aktuálisak lehetnek. Ezeket idézik meg majd Miskolcon is.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat