A nyáron néhány alkalommal már felreppentek olyan pletykák, melyek Neymar és a PSG románcáról írtak. Az elmúlt napokban egyre több lap foglalkozott komolyabban a témával, hiszen a 25 éves brazil támadó feltűnt az Egyesült Arab Emírségekben, majd a PSG arab tulajdonosának, a beIN Sportsnak a Twitter-oldala is megírta Neymar klubváltását.
Szerdán a Barcelona hivatalos közleményében tudatta, a támadó a klub engedélyével távol marad az edzésektől. Ezzel egyidőben menedzsere Párizsból posztolt az Instagramon, ezekből az információkból pedig már egyenesen következik: Neymar a francia fővárosba tart aláírni szerződését. A szerződésében szereplő kivásárlási ára 222 millió euró, így ha azt kipengetné a PSG, a történelem legdrágább futballistájává válna - csak emlékeztetőnek jegyeznénk meg, egy bizonyos Cristiano Ronaldóért nyolc évvel ezelőtt 94 millió eurót adott a Real Madrid. Jelenleg Paul Pogbáért fizették a legtöbbet, a Manchester United tavaly 105 milliót sem sajnált érte.
Neymar csapattársa, a jelenkor egyik legjobbjának tartott Lionel Messi is elköszönt már tőle közösségi oldalán: "El sem tudom mondani szavakkal, mekkora öröm volt veled játszani az elmúlt időben, barátom. Sok sikert kívánok pályafutásod új szakaszához!"
Ugyanakkor lehet, mégsem jön létre a "megatranszfer", hiszen a spanyol labdarúgóliga elnöke feljelentést tervez tenni.
- A PSG szempontjából egyértelmű a pénzügyi doppingolás, amelyet állami segítséggel hajt végre - fakadt ki Javier Tabas. - Nagyobb a kereskedelmi bevétele, mint a Real Madridnak vagy a Manchester Unitednek, ezek szerint pedig a márkájának nagyobb az értéke, ami viszont lehetetlen. A probléma az, hogy Neymart olyan, államilag támogatott klub veszi meg, amelynek bevétele nem ellenőrizhető. Ha a katari szponzoroktól származó összeg sem ismert teljesen, akkor egyértelműe csalásról van szó. Az ilyen klubokat meg kell állítani.