Ukrán hírportálok beszámolói alapján a Natalija nevű vörös hajú fiatal nő mintegy két percig állt a szobor tetején, majd magától lemászott, a rendőrök pedig őrizetbe vették, és a Pecserszk kerületi rendőrőrsre vitték. A járókelők többen buzdítással és tapssal fogadták a rendhagyó performance-t, amivel a jogvédő az iskolai évnyitók szimbólumát, a csengőt lengetve fedetlen keblekkel üdvözölte a parlament első plenáris ülésnapját.
A Femen női jogvédő szervezet 2013 augusztusában - még Viktor Janukovics, a Majdan-tüntetések nyomán hivatalából eltávolított államfő elnöksége alatt - jelentette be, hogy kivonul Ukrajnából az aktivistáit ért sorozatos támadások miatt. Azóta leginkább Nyugat-Európában rendeznek - szokásaikhoz ragaszkodva - félmeztelenre vetkőzve különböző nyilvános akciókat. Kijevben augusztus 23-án mászott fel az eltávolított Lenin-szobor talapzatára egy derékig meztelen Femen-aktivista lány, fején koronával, kezében pedig fáklyával, így jelképezve az amerikai Szabadság-szobrot.