2024. szeptember 13. Kornél
„Csapatot kovácsoltunk Szirmából…” – Kertvárosi Főzőverseny (Képgalériával!)
minap.hu
|
2017. szeptember 16. 19:35
|
frissítve: 2017. szeptember 18. 17:55
Szombaton délelőtt vette kezdetét az ötödik Kertvárosi Főzőverseny Szirmán. A rendezvény felvonulással kezdődött a Miskolci utcán, majd a Miskolc-Szirmai Görög Katolikus Templom melletti parkban folytatódtak a zenés, táncos, és legfőképp ízletes, gasztronómiai programok.

Szécsényi Marianna, a városrész önkormányzati képviselője portálunknak nyilatkozva elmondta: ötödik alkalommal rendezték meg a főzőversenyt. Idén bővült a programkínálat, úgynevezett garázsvásárt is rendeztek. A rendezvényen felléptek a helyi óvoda és iskola diákjai,  este pedig a Groovehouse vette birtokba a kertváros színpadát.

szirmai_nap_170916_ja_13.jpg

Szécsényi Marianna elmondása szerint bárki nevezhetett a főzőversenyre – családok, baráti társaságok egyaránt. Nem volt semmilyen kikötés,  mit kell főzniük, nagyon sokféle étel készült. Három éve létrehoztunk egy díjat, a Szirmai érdemes díjat. Ezt mindig annak a személynek adjuk át, akinek értékelésünk szerint nagyon sokat köszönhet a közösség. Az oklevelet és a plakettet idén Sári Katalin, helyi lakos vehette át.

szirmai_nap_170916_ja_16.jpg

A Szirmai Református Óvoda és a Martinkertvárosi Nyugdíjas Klub tagjai süteményekkel készültek, az ezek értékesítéséből származó  bevételt minden évben fejlesztésre fordítják. Tavaly például játékeszközöket vásároltak az óvodába.

– Mi szolgáltatjuk a két alapvető hozzávalót a versenyen résztvevők számára – fogalmazott Sinka Szilárd, a verseny egyik főszervezője. - Csupán kiindulópontot adunk a 3 kg csirkehússal, és a burgonyával, nem muszáj ezt követni. Sokan el is hagyták a csirkét: voltak, akik sertést főztek, mások csülköt, de olyan is akadt, aki pacalt készített. Idén tizenkét csapat nevezett a versenyre - öt évvel ezelőtt még csupán négy csapat volt.

szirmai_nap_170916_ja_2.jpg

Jurkó István, a győztes csapat szakácsa arról számolt be, hogy ők csirkepörköltet készítettek, lecsósan, krumplival és spenótos nokedlivel. Mint mondta, közösen találták ki, mit főzzenek a versenyen. Greuter Zoltánné, a Martinkertvárosi Nyugdíjas Klub elnöke hozzátette, ők az ételek fűszerezésénél és díszítésénél a gyógynövényes udvaruk legszebb növényeit is felhasználták.

szirmai_nap_170916_ja_5.jpg

Volt olyan sátor, ahol egész nap hosszú sor állt. Ilyen volt annak a csapatnak is a sátra, amely gőzgombócot készített. – Ez egy keltésztából készült felvidéki étel, amit szilvalekvárral és nutellával töltöttünk meg – mondta el Sári Róza.

szirmai_nap_170916_ja_7.jpg

– Az első két évben miután megfőztek a résztvevők, már pakoltak is és mentek haza – tette hozzá Sinka Szilárd–, most viszont lent ülnek, és beszélgetnek egymással. Úgy érzem, elértük azt, amit mindig szerettünk volna: csapatot kovácsoltunk Szirmából.

szirmai_nap_170916_ja_11.jpg

A szakmai zsűri három helyezettet díjazott, és átadták a közönség díját is. 

  • 1. hely: Martinkertváros csapat
  • 2.hely: Színjátszók csapat
  • 3.hely: Öcsi és csapata
  • Közönségdíj: Jó sündisznók csapat
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat