Janasóczki Attila, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, Miskolc felől Harsány felé tartott egy Opel, ami az egyik kanyarban megcsúszott, és áttért a másik sávba. Szemből, Harsány felől érkezett a Mercedes, amibe beleütközött az Opel. Mindkét sofőr szerencsére el tudta rántani a kormányt, így nem frontálisan ütközött a két autó.
A helyszínre kiérkező mentők az Opel sofőrjét és a Mercedesben utazó két, 10 évesnél fiatalabb gyermeket szállították, megfigyelésre kórházba. Sérüléseik nem súlyosak, a biztonsági öv „szorította meg” kicsit őket. Szüleik jól vannak.
A helyszínelés idejére a jelzett útszakaszon teljes útzár van. A forgalom terelőútvonalon halad Nyékládháza-Bükkaranyos felé. Információink szerint még legalább fél-egy órát vesz igénybe a helyszínelés és az úttakarítás.