Számos újdonsággal, és meglepetéssel tért vissza a képernyőre a Magyarország, szeretlek!, az idei évadban az ország megyéi játszanak egymással, a műsor döntőjében pedig a középdöntőkben két legtöbb pontot elérő megye játszhat majd az értékes nyereményért.
Három játékos, egy tapasztalt csapatkapitány és egy sereg szurkoló játszik Borsod-Abaúj-Zemplén megye színeiben, mutatja meg vállalkozó kedvét és tudását, ügyességét és találékonyságát. Szokás szerint a szerencse is fontos szerepet kap majd a játékban, melynek hangulatát a műsorvezető, Szente Vajk személye is garantálja. A csapatok élére pedig Rátonyi Kriszta és Harsányi Levente áll.
Szeptember 24-én, vasárnap este 19.30-kor érdemes lesz a Dunára kapcsolni, és szurkolni Borsod-Abaúj-Zemplén megye csapatának!
Az adás során sok mindent megtudhatnak a nézők Magyarország tájairól: terítékre kerülnek a megyék kiváló jellegzetes termékei, terményei és ételei, de szó lesz még a határon túli testvérmegyékről és a megyeszékhelyek testvérvárosairól is.
A szurkolók közt mindig helyet foglal egy-egy, a megyét jól ismerő ember, aki további érdekességeket árul el bizonyos játékok közben. A csapatok tagjai ismert emberek, akik az adott megyéből származnak, ott élnek, vagy dolgoznak.
Magyarország, szeretlek! – Duna csatorna – szeptember 24., vasárnap, 19.30
A műsorról további információkat olvashatnak www.mediaklikk.hu/magyarorszagszeretlek oldalon, illetve a műsor facebook oldalán.