– Ez egy igazán költséghatékony megoldás irodabérlés helyett – mondta el Rikter Ádám ügyvezető. – Színes, kreatív, inspiráló környezetet biztosítunk bárkinek, aki nem szeretne többé kávézóban tárgyalni – hangsúlyozta.
Az irodát az alapvetően ifjúsági programokkal foglalkozó Regionális Ifjúsági Szolgáltató Központ működteti. Magyarországon a legtöbb közösségi iroda Budapesten van, vidéki városokban kevésbé fordulnak elő. Miskolchoz legközelebb Egerben van ilyen iroda, amely szintén idén nyáron nyílt meg. A miskolci közösségi iroda későbbi tervei között szerepel, hogy igény szerint akár képzéseket is tartsanak majd itt.
– Az arculat kialakítása során személyesen is meglátogattam 3-4 irodát, hogy teljes képet kapjak, hogyan néz ki mindez a gyakorlatban – folytatta Rikter Ádám. – Voltunk egy kétnapos workshopon is, ami arról szólt, hogyan érdemes ilyen közösségi irodát létrehozni, és hogyan induljunk el.
– Azt szerettem volna, hogy legyen itt egy olyan kreatív tér, ahol nyüzsgés van, ahová bejönnek az emberek és tudnak dolgozni, kapcsolatokat építeni. Szerintem az egyik legjobb dolog ebben, a kapcsolatépítés. Valójában az is a célunk, hogy az emberek egymásra találjanak, egymásban pedig ügyfelekre leljenek – emelte ki Ádám.
Aki szeretne magának egy nyugodt kis zugot, vagy nincs hely, ahol lebonyolíthatna egy tárgyalást, akkor a www.grabovsky.hu oldalon lehet a legegyszerűbben irodahelyiséget foglalni. Van egy űrlap, ahol ki lehet választani, hogy melyik tárgyalót, vagy melyik munkaállomást szeretné lefoglalni. Ezután pedig kap majd egy válaszlevelet a foglalásáról.
Létezik bérlet is ebben a házban, így ha valaki már előre tudja, hogy minden nap szeretné igénybe venni a Grabovsky egyik asztalkáját, akkor érdemesebb inkább ezt választani. Az eszközhasználat is biztosított: projektor, vászon, flipchart tábla, wifi, és természetesen a nyomtatás és fénymásolás is lehetséges.
Minden hétköznap 8 órától 18 óráig várja a dolgozni vágyókat a közösségi tér, valamint a Grabovsky kert.