A Miskolci Egyetem és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett Bűnmegelőzési Szabadegyetem, a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központ „Miskolci” termében 2017. október 11-én 16 órától indult útjára. Az első napon Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felnőttoktatásért felelős helyettes államtitkára és Langerné Victor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felzárkózásért felelős helyettes államtitkára tartottak előadást.
A megnyitó után azonnal kezdetét vette a szabadegyetemi képzés, melynek témái „A cigányság sorsának alakulása az újkori Magyarországon” és a „Felzárkóztatáspolitika vagy cigánypolitika?” voltak.
A szervezők továbbra is várják az érdeklődőket az előadásokra, amely legközelebb 2017. október 25-én 16 órakor kerül megrendezésre.