2024. szeptember 13. Kornél
Automotive Hungary – „A legkomolyabb beruházások Miskolcon lesznek”
Miskolc Televízió/minap.hu
|
2017. október 19. 13:00
|
frissítve: 2017. október 21. 19:39
– Egy érdekes változásnak vagyunk tanúi: a magyar járműipar dinamikus fejlődése Székesfehérvárról indult, aztán Győr lett egyre erősebb, majd Kecskemét vette át a szerepet, és úgy látom, hogy a következő években Miskolc lesz az a város, ahol a legkomolyabb beruházások és fejlesztések történnek – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter Budapesten, az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon.

Varga Mihály kifejtette, bízik abban, hogy a hazánkban mintegy 15 ezer embert foglalkoztató Bosch – ami így a legnagyobb foglalkoztatója az országnak a versenyszférában – és a már meglévő további cégek Miskolcon magukkal húzzák majd az egész iparágat, sőt olyan új beszállítókat hoznak Miskolc környékére és a régióba, amelyek tovább növelik a járműipari kapacitásokat, a munkahelyek számát, a megélhetési esélyeket.

automtive_171018_ja_20.jpg

A negyedik ipari forradalomba léptünk, ahol a járműipar nemcsak húzóágazat, de további óriási lehetőségeket is tartogat magában. A Miskolci Egyetemen a Gépészmérnöki és Informatikai Kar indulásának a gépészeti tudományok voltak az alapjai. Ebből fejlődtek ki azok a szakok, kutatási területek, amelyeket ma tizenegy alapszakon és hat mesterszakon tanulnak a hallgatók.

– Ezek közül egy a járműmérnöki alapszakunk, amely már második évfolyamát kezdte most szeptemberben – tájékoztatott Siménfalvi Zoltán, a kar dékánja. – Tavaly is és most is mintegy negyven hallgatót vettünk fel, ők nagyon tehetségesek és lelkesek. Azt gondoljuk, hogy ennek a szaknak az indítása mérföldkő a kar életében, hiszen a járműipar Magyarországon egy olyan lendületet kapott az elmúlt években, amelyre szakember-utánpótlás és kutatásfejlesztés területén nyilvánvalóan érdemes és kell áldoznunk.

Megtudhattuk azt is, hogy duális képzésben is oktatják az járműmérnöküket, ebben a Miskolc környékbeli alkatrészgyártó és járműipari kötődésű cégek a partnerek – ők ki is állítottak a miskolci standnál.

automtive_171018_ja_44.jpg

– Úgy gondolom, hogy a képzésre való jelentkezés egy összetett kérdés. Mindenképpen családi, baráti indíttatás, az iskola, ahonnan érkezik a diák, és annak pedagógusai játszanak szerepet abban, hogy ki hova jelentkezik. Szerintem a fiatalok előre is gondolkoznak, így nemcsak azt nézik meg, hogy most mik a menő szakmák, hanem hogy öt-tíz év múlva is mik lesznek azok. A járműipar területén forradalmi helyzetben vagyunk, a legtöbb gyártó kezd áttérni az elektromos gyártású járművekre. Tehát úgy tűnik, egy olyan szakterületen vagyunk, aminek van jelene és jövője is – hangoztatta a dékán.

Miskolc standjával a jelenlévő autóipari beszállítóknak és autógyártóknak mutatkozik be. Nem titkolt célunk – húzta alá Pfliegler Péter alpolgármester –, hogy a déli ipari park területére minél előbb sikerüljön egy autógyártót is megnyerni.

A kiállításon szeretne továbbá bemutatkozni a város azoknak a magyar és akár külföldi munkavállalóknak – elsősorban fiatal szakképzett embereknek, mérnököknek –, hogy jöjjenek Miskolcra, mert igenis van perspektíva, vannak olyan lehetőségek, amelyeket Miskolcon is megkapnak – mondta az alpolgármester.

automtive2017_171018_ja_9.jpg

A harmadik jelentősége annak, hogy megjelent a város a kiállításon, az a partnerség. A várossal együtt tíz cég, oktatási intézmény fogott össze, őket láthatják az érdeklődők a megújult, kedvező visszhangot kapott standon.

– Év végéig talán még be tudunk jelenteni olyan információkat, amelyek további miskolciaknak és Miskolc környékieknek adnak munkát, illetve amik az autóipari beszállító ipart tovább erősítik – fogalmazott Pfliegler Péter.

automtive2017_171018_ja_16.jpg

Ötödik alkalommal rendezik meg idén a Budapesti Vásárközpontban az Automotive Hungary-t. A regionálisan is egyedülálló nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításon a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát, a rendezvényen idén 12 ország 215 kiállítója vesz részt.

Zámbó Dániel, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági gyárvezető szakmai asszisztense elmondta, a Miskolci Egyetemmel vannak közös kutatásfejlesztési projektjeik, ezek koordinátora.

– Székesfehérváron születtem, ott is tanultam, majd már Budapesten kezdtem el dolgozni a Boschnál, és úgy jött a miskolci lehetőség. Úgy látom, hogy a Bosch munkáltatóként biztos hátteret ad a munkavállalóknak, így karrierlehetőség mindenképpen van Miskolcon – szögezte le.

Babcsán Norbert, az Aluinvent Zrt. alelnöke elmondta, együttműködnek a Magyar Elektromos Járműipari Egyesülettel, aminek szintén alelnöke.

– Nagyon fontos, hogy Magyarország az elektromos járműiparba is bekerüljön, van is egy olyan fejlesztési folyamat cégen belül, ami az autók súlycsökkentését érinti. Azt reméljük, hogy ezen keresztül nemcsak az építőiparban tudunk részt venni panelgyártással, hanem a súlycsökkentett autók alkatrészeinek gyártásában is szeretnénk megjelenni. A folyamat elindult, már a tárgyalásoknál tartunk – ismertette.

Kiss Sándor, a Magyar Járműipari Egyesület elnöke elmondta, standjukon látható drón, gyerekeknek guruló, elektromos játék, de a motorcsónak mellett van egy olyan szörfdeszka is kiállítva, aminek a hajtása szintén elektromos.

– Ezek a ma még csodának számító eszközök nemsokára napjaink hétköznapi eszközeivé válnak, ezért szerettük volna minél szélesebb körben bemutatni ezeket, magának a szakmának is. Ezzel megtudhatja a közönség, hogy külföldön és hazánkban is milyen fejlesztések kerültek már piacra – hangoztatta.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat