A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési szakemberei 2017. október 16-a és december 8-a között közlekedésbiztonsági ellenőrzéseket folytatnak a megye területén. A végrehajtott közúti ellenőrzések során a rendőrök felhívják a közlekedők figyelmét az őszi-téli időjárási viszonyokhoz igazított közlekedés és az erre való felkészülés fontosságára.
Kazincbarcikán is ellenőrizték a rendőrök a kerékpárral közlekedőket kedden. Akinek rendben találták a kétkerekűjének felszereltségét, egy láthatósági mellényt kapott ajándékba. A járőrök felhívták a kerékpárosok figyelmét, hogy használják fényjelző és láthatósági eszközeiket, fékeiket ellenőrizzék.
A rendőrség „Látni és látszani 2017 – egymásért” elnevezésű programja az alábbi lehetőségeket kínálja a közlekedésben résztvevőknek.
- A kampányban a sofőröknek lehetőségük nyílik a gépjárműveik – legyen az magánszemély vagy céges – világító és fényjelző berendezéseinek, gumiabroncsainak térítésmentes átvizsgálására, az autójuk őszi-téli időjárásra történő felkészítésére, valamint a vezetők látásának vizsgálatára is.
- A programban megyénk területén is több szakszerviz és optikus áll a résztvevők rendelkezésére. A kampányban résztvevő szervizek és az optikusok pontos elérhetőségét, illetve a program részleteit a www.latnieslatszani.hu honlap tartalmazza.
Készüljenek fel a téli időjárás sajátosságaira, járműveiket ellenőrizzék! A rossz idő nem érje Önöket felkészületlenül. A megfelelő világítás, fék, gumiabroncs életet menthet. Érjenek haza épségben! – hívja fel a figyelmet kampányában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.