A Vasgyárban történt ütközés során – úgy tudjuk – sérülés nem történt, anyagi kár viszont keletkezett a járműveken. Az elsődleges rendőrségi adatok szerint a vizes úton csúszott meg az autó, a sofőr pedig elvesztette az irányítást járműve felett, így az út melletti kerítésnek ütközött.
Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense úgy tájékoztatta portálunkat, a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, és fehívja a figyelmet a megváltozott útviszonyokra.
A Szentpéteri kapui balesetek közül az egyik a rendészeti szakgimnáziummal szemben, a másik pedig a közeli benzinkútnál történt. Mindkét esetben komoly anyagi kár keletkezett, személyi sérülésről egyelőre nem kaptunk információt.
A rendőrség kéri a gépjárművezetőket, legyenek óvatosak. Az őszi és téli időszakban egyre több a csapadék az utakon, ezért rendkívül fontos, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.