2024. augusztus 19. Huba
Elfogták a sajóvámosi gázolót (Videóval!)
minap.hu
|
2018. január 04. 17:29
|
frissítve: 2018. január 07. 10:54
A rendőrök nagy erőkkel keresték azt a gépjárművet, illetve annak vezetőjét, aki egy gyalogos férfit ütött el, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Sajóvámoson. A széleskörű adatgyűjtés kevesebb mint 24 óra alatt eredményre vezetett.

Mint arról korábban a rendőrség beszámolt, január 3-án 18 óra körül Sajóvámoson, a Hunyadi úton haladt egy gépjármű, aminek vezetője a temető előtti útszakaszon elütött egy gyalogos férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. Az 53 éves gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg az érintett jármű és vezetőjének felkutatását. A széleskörű adatgyűjtés kevesebb, mint huszonnégy óra alatt eredményre vezetett. A rendőrök azonosították, majd elfogták boldvai lakásán azt a 37 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével.

baleset_gazolasjpg.jpg

A hatóság bűnügyi őrizetbe vette a gázolót, illetve lefoglalta a baleset során használt tehergépkocsit is – tájékoztatott Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat