2024. augusztus 23. Bence
Olimpiai bajnok vízilabdázó segíti az MVLC munkáját!
minap.hu
|
2018. január 15. 17:02
|
frissítve: 2018. január 18. 14:02
Horkai György olimpiai bajnok vízilabdázó, volt utánpótlás szövetségi kapitány január 15-től az MVLC utánpótlás edzői stábját erősíti. Az új szakmai tanácsadó és a klub vezetői hétfőn sajtótájékoztatót tartottak.

Bachner András technikai vezető, klubelnök úgy fogalmazott: Horkai György Miskolcra érkezése ünnep a város sportjának és a helyi vízilabdának, a PannErgy-Miskolci VLC-nek.

mvlc_180115ml_13.jpg

Kriza Ákos polgármester kihangsúlyozta: Miskolcot sportvárosként szokták említeni, a vízilabda pedig mindig különleges helyet foglal el a város szívében. Közel öt év alatt sikerült eljutni a legerősebb bajnokságig, és olyan teljesítményt nyújtani, amely világszinten is értékelhető.

– A város is segítette és segíti a sportélet kialakulását, fejlődését. Az infrastruktúra folyamatos fejlesztése elősegíti, hogy kiváló utánpótlást tudjunk nevelni – mondta el a polgármester. Hozzátette, napirenden van a Kemény Dénes uszoda bővítése, s a létesítmény fejlesztéséhez a Horkai György szintű szakemberek Miskolcra csábításával tudják hozzátenni a szakmai tartalmat. Kriza Ákos utalt rá, hogy a Selyemréti Strandfürdő további fejlesztése is a közeli tervek között szerepel.

mvlc_180115ml_9.jpg

A polgármester kihangsúlyozta, kiváló munkatársak is kellenek a sportág fejlődéséhez, s köszönetét fejezte ki Bachner András klubelnöknek, valamint Sike József vezetőedzőnek. – Most egy olimpiai bajnokot tudhatunk a városunkban, nagy büszkeség Miskolcnak, hogy Horkai György segít majd az utánpótlás nevelésben – mondta Kriza Ákos.

Horkai György világbajnokságokon három ezüst­érmet gyűjtött (1975, 1978, 1982), emellett kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977). 1993-tól az 1996-os atlantai olimpiáig szövetségi kapitányként irányította a magyar válogatottat. Az 1976-os montreali olimpián arany-, négy évvel később Moszkvában bronzérmes klasszis számára nem ismeretlen a fiatalabb korosztály nevelése, mivel 2011-től ő volt utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya.

A szakember Miskolcra érkezésével a korosztályok közötti átjárhatóságot biztosítják, s még magasabb szintre emeleik az egyéni képzést. Horkai György elmondta, örömmel mondott igent a felkérésre, mert úgy érzi, hozzá hasonlóan, a miskolci klubnál is a kemény munkában hisznek.

mvlc_180115ml_20.jpg

A korábbi olimpiai bajnok szerint, a magyar vízilabda oktatás egyik problémája, hogy nem fókuszál eléggé az egyéni képzésre. – Az én jelenlétem és munkám segít abban, hogy ezt erősítsük. Egyéni szinten is foglalkozunk a tehetségekkel – emelte ki Horkai György. Mint mondta szeret nagy lépésekkel menni előre, és biztos benne, hogy egy-két éven belül már látható lesz a fejődés.

Horkai György szakmai tanácsadóként kapcsolódik be az utánpótlás munkájába. Ez legalább heti négy edzésen való részvételt jelent, ahol folyamatosan egyeztet majd a korosztályok edzőivel. A miskolci klubnál a legtehetségesebb játékosok számára külön, személyre szabott képzést indítanak a jövőben.

mvlc_180115ml_8.jpg

Fotó: Mocsári László
Nem

Olvasnivaló

Ajánlat