2024. augusztus 23. Bence
Dušan Brković a DVTK játékosa!
dvtk.eu
|
2018. január 16. 22:26
|
frissítve: 2018. január 18. 14:28
Aláírta szerződését Dušan Brković, aki a mai naptól már hivatalosan is a DVTK játékosának vallhatja magát.

A DVTK honlapján már korábban beszámolt róla, hogy a 28 esztendős középhátvéd pályafutása során hazáján kívül játszott Izraelben, illetve a korosztályos válogatottakban magára húzhatta a szerb nemzeti mezt is. De nem ismeretlen a magyar labdarúgó közegben sem, hiszen 2013 és 2017 között a DVSC labdarúgójaként bajnoki címet is nyert a hajdúságiakkal, szerepelt a Bajnokok Ligája-selejtezőn és az Európa Liga-selejtezőkön is. A szerb védő 94 bajnoki mérkőzésen ötször volt eredményes a Debrecen színeiben. 2017 nyarán hagyta el a Magyarországot úgy, hogy a 2016/2017-es év legjobbjának választották meg a DVSC szurkolói. Távozása után a lett FC Riga labdarúgója lett.

dusan_brkovi_a_dvtk_jatekosa_friss_dusanbrkovic_igazolas_1120.jpeg

– Azért választottam a DVTK-t, mert egy nagy múlttal rendelkező klub, amely híres a szurkolók fanatizmusáról, és hamarosan átadásra kerül az új stadion, ami az ország élvonalába tartozik majd -–nyilatkozta szerződése aláírását követően Dušan Brković. – Szép emlékeket őriztem meg Magyarországról, a magyar fociról és a nagyszerű stadionokról, ezért örültem, amikor kiderült, hogy lehetőségem nyílik a visszatérésre. Dejan Karannal együtt szerepeltünk a szerb U21-es csapatban, és Ivan Radošt is jól ismerem korábbról. Eddig nem sok szerencsém volt a DVTK elleni találkozókkal, mert 2016-ban kiállítottak, a tavalyi utolsó mérkőzésen pedig megsérültem, de bízom benne, hogy ez hamarosan megfordul. Azért jöttem, hogy sorra nyerjük a mérkőzéseket, a bajnokságban és a kupában is egyre előrébb lépjünk. Jövőre pedig az a célom, hogy nemzetközi kupát érő helyen végezzünk.

– Mindenképpen egy olyan játékost szerettünk volna igazolni a védelembe, akinek megvan a megfelelő rutinja, agresszív és gyors is egyszerre – tette hozzá Bódog Tamás, a DVTK szakmai igazgatója. – A képességeit ismerjük, a védelem színvonalát egészen biztosan emelni fogja, de természetesen neki sincs bérelt helye, ugyanúgy meg kell majd küzdenie a csapatba kerülésért, mint a többieknek. Dušan leigazolásával elindult a konkurenciaharc a hátsó alakzatban is, ha valaki játszani akar, akkor meg kell mutatnia a hétköznapokban is, hogy a pályán van a helye.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat