2024. augusztus 19. Huba
Pólós ünnep Miskolcon
Doros László
|
2014. december 09. 09:30
|
frissítve: 2014. december 10. 08:29
Szerdán igazi pólós ünnepre kerülhet sor Miskolcon, és a sportág barátainak szemernyi kétségük sincs felőle, hogy ez be is következik. Délután és kora este is tétmérkőzést kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők, és ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor 20 óra tájban kettős ok lesz az örömre.

Délután az MVLC, este pedig a magyar válogatott tagjai veszik birtokukba a Kemény Dénes Városi uszoda medencéjét. A miskolciak a Komjádi kupában a negyeddöntő visszavágó mérkőzésén fogadják a Szombathely gárdáját, és mivel idegenben is nyertek 18-10 arányban, sok ok aligha lesz az idegeskedésre.

– Nem is szeretnénk, hogy legyen – mondta érdeklődésünkre Bachner András, a miskolci egyesület elnöke. – A srácok már eddig is hatalmas fegyvertényt vittek véghez, most pedig eljutottak a nagy siker küszöbéhez. Miskolci alakulat ebben a sportágban évtizedek óta nem került a legjobb négy közé, karnyújtásnyi közelségben van tőlünk a nagy esély, amit nem szeretnénk elszalasztani. Az előcsatározások során jó volt látni, hogy az ellenfelek tartottak tőlünk.

mvsi_vizilabda_141115ml_4.jpg

Szerdán, a Szombathely ellen juthatnak a Komjádi kupa legjobb négy csapata közé a miskolci pólósok. Fotó: Mocsári L.

A sportvezető elmondta, hogy a kupában már az új szabályok szerint (kisebb a pálya, kevesebb a játékos, rövidebb a támadó idő) játszanak, és megítélése szerint a változtatások jót tesznek a sportágnak, ugyanis gyorsabb, pergőbb a játék, több a lövés és a gól, ennek pedig a nézők látják az igazi hasznát.

A PannErgy Miskolci VLC – Szombathely összecsapás szerdán délután, negyed ötkor kezdődik Miskolcon.

Az este fő attrakciója majd ezt követően lesz látható, ugyanis fél héttől a magyar válogatott Világliga selejtezőn fogadja Románia csapatát. A mieink a Szlovákia elleni győzelemmel hangoltak (13-6), most valószínűleg nagyobb erőkifejtésre készteti Benedek Tibor szövetségi kapitány legénységét a vetélytárs. A kapitány egyébként a következőképpen értékelte csapata teljesítményét a Debrecenben megrendezett összecsapást követően:

„Elsősorban az eredménnyel vagyok elégedett, a játékban még adódtak hibák. Ez azonban nem meglepő, ugyanis csak három napot készülhettünk együtt. Arra számítottunk, hogy a mérkőzés második félidejében tudjuk realizálni a csapatok között meglévő különbséget, és ez így is történt. Az első negyedben gyengén védekeztünk, de utána feljavultunk. Fontos tapasztalat, hogy a kisebb pálya gyorsabb reakciókat igényel. A fiatalokkal elégedett voltam, de látszik, hogy még nagyon sokat kell tanulniuk.”

A magyar válogatott egyébként már hétfőn megérkezett Miskolcra, a román együttes kedden fut be. Az uszoda kedden, 11 órától a csapatoké, így a nagyközönség legközelebb csütörtökön reggel 6 órától keresheti fel. A Világliga selejtező összecsapás szerdán, fél hétkor kezdődik.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat