Kísérletükben az éppen csípni készülő szúnyogokat folyamatosan olyan rezgésekkel zavarták meg, amik a bőrhöz csapódó emberi kéz által kiváltott ingerekhez hasonlított, az állatok pedig körülbelül 20 perc alatt „megtanulták”, hogy veszélyben vannak, és több mint 24 óráig nem tértek vissza csípni.
A tanulási folyamat a dopamin nevű vegyülettel van kapcsolatban, és azok a szúnyogok, amiknek az agyában a tudósok elkötötték a dopamin csatornákat, nem is voltak képesek összekapcsolni az ingereket a veszéllyel, ezzel is azt bizonyítva, hogy a szúnyogok képesek megtanulni dolgokat. Ezeket a felfedezéseket a jövőben az eddigieknél hatásosabb szúnyogriasztó szerek kifejlesztésére lehet majd felhasználni, amik „megtanítják” majd a szúnyogoknak, hogy ne csípjenek.
Az állatok a veszélyt egyértelműen illatokkal kapcsolják össze, de nem minden szúnyogfajta képes észlelni az ember szagát, így a most megfigyelt folyamat sem jelentkezik minden szúnyognál. A tudósok szerint viszont, legalábbis az új szuper szúnyogriasztó megjelenéséig, érdemes csapkodni, ha csipkednek, mert el lehet riasztani a vérszívókat.