Tegnap a DVTK remek első félidei produkcióval, de szoros végjátékban gyűrte le a Kecskemétet (66-54), a Győrnek nem sok babér termett az imponáló játékkal bemutatkozó Csata ellen (60-104).
A mai mérkőzés első részében jól védekeztek a hazaiak, a zöldek csodafegyverét, Biczót nem hagyták érvényesülni a palánk alatt. A miskolciak lendületesebben játszottak ellenfelüknél, komoly, 21-6-os előnyre tettek szert.
A második játékrész nagy rohanással, sok pontatlansággal, kevés kosárral indult, közel három perc elteltével csak 1-1 találat volt, itt is, ott is. Csalta a távolságot a Győr, két perccel a negyed vége előtt Magyar edző hevesen reklamált egy szabálytalanságot, amiért egymás után két technikait is kapott, a hazaiak trénerének el kellett hagyni a termet. Innentől potyogtak a kosarak, a diósgyőri publikum nagy örömére Vég-Dudás is beköszönt (45-30).
A harmadik etapot a Győr kezdte jobban, Halász és Kiss tartotta a lelket a diósgyőriekben, ketten együtt már 33 pontnál jártak (54-37).
Az utolsó felvonás elején Rácz és Keita dupláival már 10 pont alatti volt a differencia (58-52). Halász triplája csillapította a kedélyeket, amire Biczónak is volt válasza (61-54). A negyed közepén, 63-58-nál Varga másodedző kért időt, hogy megállítsa a zöldek kapaszkodását. 67-60-nál ugyanezt tette Gálos mester a túloldalon. Majd Nagy parádézott, fontos pontjainak köszönhetően a hátralévő időben megtartotta előnyét a DVTK.
Hasonló volt tehát a forgatókönyv, mint a Kecskemét ellen, fergeteges kezdés után, szenvedős végjátékkal sikerült begyűjteni a hazaiaknak a két pontot.
A Diósgyőrt nem nyomta agyon a győzelmi kényszer terhe, így valóra vált az álmuk: bejutottak a holnapi elődöntőbe, vasárnap pedig éremért játszhatnak a miskolci lányok.
Lány Junior Bajnokság „A” Döntő, A-csoport 2. forduló, eredmény:
DVTK Akadémia - Széchenyi KA 73-67 (27-9, 18-21, 13-18, 15-19)
Edzői értékelések:
Király Sándor (DVTK Akadémia): – A játékvezetésről nem nyilatkozom. Technikait kiválóan tudnak adni, a fújást majd a szakemberek értékelik. Örülök, hogy ilyen körülmények között is nyertünk. Edzőmet megbüntetem, mert nem tudott alkalmazkodni.
Gálos László (Széchenyi Kosárlabda Akadémia SE): – Az első negyed dekoncentrációja után csapatom élete mérkőzését játszotta. Nagyon gratulálok nekik!
A mérkőzésekre a belépés ingyenes. A Generali Aréna főbejárata zárva lesz, a szurkolók a könyvtár felőli oldalsó bejáraton keresztül tudnak bejutni a csarnokba.