2024. október 28. Simon, Szimonetta
Előre megtervezték az idős férfi kirablását, de egymást is át akarták ejteni a fiatalkorú rablók
minap.hu
|
2018. március 21. 11:18
|
frissítve: 2018. március 21. 21:26
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik az esti órákban Putnokon egy 81 éves férfi házába bementek, és erőszakkal pénzt vettek el tőle.

Az ítélet szerint az öt vádlott tavaly januárjában abban állapodott meg, hogy az idős, többféle betegségben is szenvedő sértett házába bemennek, és tőle pénzt szereznek. A sértett háza előtt a szerepeket egymás között felosztották, és hárman egy feszítővassal bementek a házba, míg két társuk az utcán figyelt. A sértettet az ágyban találták, ahol lefogták, pénzt követeltek tőle, és veréssel fenyegették.

A sértett félelmében  21.000.- forintot átadott a vádlottaknak, akik távoztak a házból. A pénz az elsőrendű vádlotthoz került. Később, amikor a vádlottak el akarták osztani egymás között a pénzt, az elsőrendű vádlott azt állította, hogy csak 1.000.- forintot kapott, azonban a társai nem hitték el, megmotozták, és megtalálták nála a 20.000.- forintos bankjegyet is. A vádlottak a pénzen megosztoztak.

A bíróság a vádlottakat rablás bűntettében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek. A négy fiatalkorú vádlottat a bíróság javítóintézeti nevelésre, a felnőttkorú ötödrendű vádlottat 5 év fegyházbüntetésre ítélte. Súlyosító körülmény volt, hogy a vádlottak cselekményt idős sértett sérelmére, csoportosan követték el, azt előre kitervelték, megszervezték és rákészültek annak elkövetésére.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három napon belül dönt a fellebbezés tárgyában, az ötödrendű vádlott és védője fellebbezést jelentett be.

Az ötödrendű vádlott előzetes letartóztatását a bíróság fenntartotta – közölte a Miskolci Törvényszék.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat