Zárug Péter Farkas

Politológus, egyetemi adjunktus

A magyar társadalom csattanós választ adott a magyarországi politikai versenyben résztvevő pártok támogatottsági vitáira. Az ellenzék a

kampányban mindent megtett annak érdekében, hogy Hódmezővásárhely után „hangos többségként” állítsa be politikai álláspontját a kormányváltás kényszerűségéről. Ám, mindezt érdemi ellenzéki teljesítmény nélkül: közös listaállítás nélkül, közös egyéni jelölt koordinálás nélkül, és közös politikai vízió nélkül a kormányzásra vonatkozóan. Csakhogy a magát „hangos többségnek” gondoló ellenzék, egyszerűen „hangos törpe kisebbség” volt, akikkel szemben a szavazók fele már ellenvéleményt sem akart megfogalmazni, csak halkan tudta, hogy úgyis a Fideszre és jelöltjeire szavaz. E folyamat Miskolcon is így ment végbe. Politikai nagyotmondások, és utcai hangoskodások akarták azt a látszatot kelteni, hogy itt már mindenki ellenzéki. Csakhogy úgy tűnik Kriza Ákos polgármesternek van igaza, aki a választások éjszakáján „nemzeti, polgári és radikális” városnak nevezte Miskolcot, ami ma egyet jelent az elsöprő Fidesz többséggel.

Hubay György győzelme pedig nem csak jelentős előnye miatt kiemelendő, hanem azért is, mert a 106 egyéni választókörzetből ő volt az országban az egyedüli jelölt, aki mandátumot tudott visszahódítani a Fidesz számára. A választók úgy tűnik honorálták eddigi nyomornegyed felszámoló és fészekrakó kilakoltató munkáját, ahogy a nyugdíjasok a Salkaházi Sára programban végzett aktív szervező tevékenységét is. A 2018-as választások ugyanakkor a közvélemény-kutatók eldorádójává is vált. A politikai kegyencek ostobábbnál ostobább mérései a szakma valódi kutatói nimbuszát is rombolták. Utólag már látszik: szakmai eredményeket mindössze három cég közölt: a Medián, a Závecz Research, és a Nézőpont Intézet. Mindenki más nevetségessé tette magát, s mint közvélemény kutató könnyűnek találtatott.

Csizmadia Ervin politológus,

a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója, a Miskolci Egyetem docense

Az, hogy kétharmad lesz, a legtöbb elemző számára is meglepetés – az azonban, hogy a Fidesz ismét nyert, már nem annyira. Az okok

természetesen szerteágazóak, én csupán egyet emelnék ki, s ez az ellenzéki pártok viszonylag csekély innovációs képessége. Szándékosan nem magyar példát mondok, de mindenki érteni fogja. Tony Blair – aki az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején nagy baloldali ikon volt – mindent megírt a politikusi tanulóképességről az Utazás című, magyarul is olvasható könyvében. A Munkáspárt az ő vezetése előtt már 16 évet töltött ellenzékben és mindent megpróbált a konzervatív kormánnyal szemben. Semmi eredmény. 1995-ben jön Blair és váratlant húz: nem a teljes tagadás álláspontjára helyezkedik, hanem – uram bocsá’ – azt mondja, akár tanulhatunk is valamit a konzervatívoktól. 1995 és 1997 között tanulóképessé teszi a Munkáspártot, és nyer. Aztán a Munkáspárt lesz több cikluson át a hatalom birtokosa. Mi itt a lényeg? Az ellenfél ádáz ostorozása egy idő után kontraproduktív, lepereg a választókról. A 2010-2018-as ellenzék nem vette észre, hogy a napi 24 órás korrupciózás egyszerűen nem hat az emberekre, vagy nem úgy hat, ahogy az ellenzék szeretné. Az ellenzéki győzelemhez – furcsa módon – a kormány minimális elismerésén keresztül vezet az út. Ez a Blair-recept – baloldali politikusoknak bízvást ajánlható.

Fekete Sándor politológus, Miskolci Egyetem

A magas részvételi arány nem ártott, sőt, segített a Fidesznek, amely egyértelműen jelzi a párt rendkívül sikeres mozgósító tevékenységét. A vidéki Magyarországon – ma már kijelenthető: narancsvidéken – nagy valószínűséggel voltak olyanok, akik életükben először szavaztak a pártra. A budapesti választókerületek harmadát is sikerült megszereznie a kormánypártnak, ami a korábbi választásokhoz képest szintén jó eredmény. A migrációs téma – a négy évvel ezelőtti rezsicsökkentés után – nyerő taktikának bizonyult. Már a választások előtt is sejthető volt, ami vasárnap este egyértelművé vált: széles koordináció nélkül az ellenzék esélytelen a választási szisztémában. A kétharmad könnyen megakadályozható lett volna például az LMP budapesti visszalépéseivel, de több esetben a kétfarkúak és a Momentum „eltűnése” is elegendőnek látszik ehhez. Miskolc példája plasztikusan szemlélteti, hogy a Jobbik különutas politikája csődöt mondott, de számos egyéb vidéki színtér jól mutatja mindezt. Kijelenthetjük: ellenzékváltó választáson vagyunk túl, s 2022-re csak egy alulról építkező, mozgalmi jellegű – talán ma még nem is létező – politikai formációnak lehet kihívói esélye.

Fazekas Csaba,

a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének docense

Nem volt meglepő, hogy ebben a politikai és választási rendszerben a Fidesz ezúttal sem volt legyőzhető a két táborra, a baloldalon több

formációra tagolódó ellenzék számára, ez csak különleges körülmények között lenne elképzelhető. Viszont két dolog mindenkit meglepett: a magas részvétel, illetve az, hogy ez a többlet a kormánypártot támogatta. A sikerre egyelőre árnyékot vetnek a választás lebonyolításával kapcsolatos események, de az EU-szkeptikus populisták példaképe, Orbán Viktor folytathatja a kormányzást, és nyilván fokozni fogja annak tendenciáit minden téren. Kizárható bármilyen irány- vagy stratégiaváltás (hiszen a szavazók majdnem fele helyeslését fejezte ki), legfeljebb a kommunikációban lesznek új elemek a migrációellenes kampány mellé. Az ellenzéket lesújtó eredmény egyes pártokban máris belső viszályhoz, személyi és programvitákhoz vezetett. A kormánnyal szembeni elégedetlenség képviselete az ellenzék pártjai számára nagy kihívás, nagyon is elképzelhetők teljesen új arcok, formációk és kezdeményezések. A választás tanulsága az egyre látványosabb megosztottság: markánsan eltérő politikai magatartással írhatók le most a fővárosi és a vidéki, a fiatal és az idős, a határon túli vagy épp a nyugaton élő magyarok.