Izsó Angelika, a Montázs Egyesület elnöke elmondta, idén tizennyolc csoport nevezett be a megmérettetésre. – Itt valódi színpadi körülmények között megmutathatják magukat a gyerekek, kipróbálhatják az igazi fény- és hangtechnikát. Élményhez juthatnak, emellett, ha a csoportok vezetői kérik, minősítést is kaphatnak, szakmai zsűri értékeli produkcióikat.
Műfaji megkötés nincs, a választott darabok nagyon színes palettát mutattak. Érkeztek gyerekek egyebek mellett Szerencsről, Girincsről, Kesznyétenből és Múcsonyból is
Püspöki Péter, a Montázs Egyesület szakmai vezetője. elmondta, a rendezvény célja, hogy összfogja a magyarországi gyermek-színjátszó csoportokat. Serkentse, motiválja őket, igyekezzen életben tartani ezt az alkotóművészeti tevékenységet. A fesztivál tétje, hogy a megyei válogatók és regionális döntő után a legjobbak eljussanak az országos gálára. - A rendezvény keresztmetszetet ad a magyarországi gyerekszínjátszás aktuális állapotáról – tette hozzá a szakmai vezető.
A Pegazus csikók nevű együttes Mikszáth Kálmántól adták elő A néhai bárányt. Vezetőjük, Nagy Andrea elmondása szerint az avastetői művészeti iskolából jöttek. – Hat éve dolgozom a gyerekekkel, az általános iskola színjáték tagozatának egy héten négy órája van. Ennél a darabnál a gyerekeket nagyon érdekelte az igazság kérdése - emelte ki.
Ők szinte minden évben résztvevői a fesztiválnak, amit nagyon rangos eseménynek tartanak. A gyerekek egy ilyen fesztiválon nagyon sokat tanulhatnak a többiektől. Számos ötletet és megoldást merítenek a látottakból, és nem várt eseményekhez is megtanulnak alkalmazkodni, éles helyzetben.