A látogatók különböző imitált rendőri intézkedéseknek, látványos bemutatóknak, veszélyes szituációkat prezentáló helyzeteknek lehettek szem- és fültanúi, emellett a saját kezükkel is kipróbálhatták, milyen a bűnügyi technikusok munkája. Kutyás, motoros és fegyverzettechnikai bemutatókkal, baleset- és bűnmegelőzési ismertetővel, technikai kiállítással is várták az érdeklődőket, akik azt is "első kézből" tudhatták meg, hogyan válhatnak az ország legnagyobb rendészeti szervének tagjává.
Bagi István rendőr ezredes, a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium igazgatója a rendezvényen elmondta: ezeken a nyílt napokon a rendőrök megmutathatják más rendvédelmi szervek dolgozóinak, hozzátartozóiknak, és a kívülállóknak is, milyenek a mindennapjaik. – Bemutatjuk azt is, hogy ehhez milyen technikai felszereltség és képzés társul. Az iskolásaink például most egy tömegkezelési bemutatóval is készültek a nyílt napra - hangoztatta Bagi István, aki arról is szólt, hogy átalakulás megy végbe a képzések területén.
- Úgy gondolom, hogy egy pusztán megélhetést biztosító szakma ma már nem annyira vonzó. A fiatalok látványt, kihívást, romantikát és élményt keresnek, ezek alapján választanak szakmát. Nagy a verseny az iskolák között, nekünk is meg kell mutatnunk, mi ennek a szakmának a szépsége - tette hozzá az igazgató.
Mint megtudtuk, jelenleg több mint négyszáz végzős tanuló van a rendészeti szakközépben, és ugyanez várható jövőre is. Akkor remélhetőleg szintén négyszáz új diákot ismerhetnek meg az első évfolyamon.
A toborzó tevékenységet kiegészítette az úgynevezett „BIKESAFE” program, melynek keretében a kerékpárral érkezők ingyenesen regisztrálhatták kétkerekűiket a rendőrség központi adatbázisába.