2024. október 03. Helga
A legjobb színpadi látványért járó díjjal és a 21. hellyel tér haza az AWS
MTI
|
2018. május 13. 10:25
|
frissítve: 2018. május 14. 13:54
Netta Barzilai izraeli énekesnő nyerte Toy című dalával a 63. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Lisszabonban. – Új lehetőségeket és élményeket kaptunk az Eurovíziós Dalfesztiválon, sok új kaput nyitott meg előttünk az eseményen való fellépésünk - mondta el az MTI-nek Siklósi Örs. A zenekar megkapta a legjobb színpadi látványért járó díjat és a 21. helyen végzett a vasárnapra virradóra véget ért döntőben Viszlát nyár című szerzeményével.

aws.jpg

MTI/AP/Armando Franca

Siklósi Örs az AWS szereplését értékelve elmondta: "megmutattuk a nézőknek, hogy a metál szubkultúra létezik, rengeteg új ember hallotta a zenénket, számunkra tökéletes az eredmény". Kiemelte, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon való szereplésük máris új fellépési lehetőségekhez juttatta az AWS-t: meghívást kaptak a világ egyik legjelentősebb metálzenei fesztiváljára, a németországi Wacken Open Airre és egy máltai fesztivál szervezői is megkeresték már őket.

"Remélem, hogy a szereplésünknek köszönhetően más zenekarok is kedvet kapnak majd az induláshoz a nemzeti válogatókon, így A Dalban is és mostantól minden évben láthatunk metált az Eurovíziós Dalfesztiválon" - mondta Siklósi Örs, aki köszönetet mondott az MTVA-nak is, amelytől rengeteg segítséget és támogatást kaptak a lisszaboni szerepléshez.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon dolgozó újságírók 2016-ban Stockholmban megalapították a színpadi látványt elismerő Buzz Awardot, amelyet tavaly Kijevben adtak át először. Idén a hat kategória közül a legjobb speciális effektekért járó díjat az AWS-nek ítélte oda az a több mint ezer helyszínen dolgozó újságíró, aki leadta szavazatát. 

izrael_netta_eurovizio.jpg

MTI/EPA/José Sena Goulao

A 25 éves izraeli győztes 529 ponttal győzött a 26-os döntőben. Mögötte a ciprusi Eleni Foureira lett a második a Fuegóval (436 pont), az osztrák Cesár Sampson és a Nobody But You (342 pont) a harmadik. A negyedik helyen a német Michael Schulte és a You Let Me Walk Alone végzett 340 ponttal, az olasz Ermal Meta és Fabrizio Moro (Non mi avete fatto niente) lett az ötödik 308 ponttal.

A győztes Netta modern, táncos popdalát meghökkentő, különleges színpadi produkcióval adta elő. A Toy című szám - ahogy azt az énekesnő korábban egy interjúban elmondta - a női erő és a társadalmi igazság ébredéséről szól. Az előadó énekelt már az izraeli haditengerészet zenekarában, különböző klubokban, szerepelt zenés színházi darabokban, turnézott Izrael-szerte. Eurovíziós dalát Doron Medalie és Stav Beger írta.

aws2.jpg

93 ponttal, a 21. lett az AWS

A Magyarországot képviselő AWS, amely a csütörtöki második elődöntőből jutott a fináléba, huszonegyedikként lépett színpadra és végül 93 ponttal a 21, helyen végzett Viszlát nyár című dalával. Az AWS-sel Magyarország sorozatban nyolcadszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe.

A modern metált játszó zenekar jó produkciót nyújtott, igazi koncerthangulatot teremtett. A csapatban Siklósi Örs (ének), Brucker Bence (gitár), Kökényes Dániel (gitár), Schiszler Soma (basszusgitár) és Veress Áron (dob) szerepel, őket Schwartz Dávid vokalista egészítette ki a lisszaboni színpadon. A Viszlát nyár a zenekari tagok szerzeménye, a dal a halál kémiájáról, megértéséről, tágabb értelemben szeretteink elvesztéséről szól.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat