Sajtóhírek szerint Sallai R. Benedeket, az LMP volt országgyűlési képviselőjét pedig kizárják a pártból, amiért egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán megpróbálta megütni Hadházy Ákost. Végül csak székestül sikerült felborítania. A két politikus közti feszültséget az okozta, hogy Hadházy korábban titokban egyeztetett a visszaléptetésekről a szocialistákkal.
Megfellebbeztem ezt a döntés, és kértem, hogy négy évre emeljék – Hadházy Ákos így nyilatkozott két éves eltiltásáról. Véleménye szerint túl enyhe büntetést kapott. A párt döntésének értelmében a következő két évben semmilyen tisztséget nem tölthet be a pártban Hadházy Ákos.
Az indoklás szövege meglepte a politikust, szerinte a határozat szellemisége a kommunista időket idézi. Az LMP-s Ungár Péter erre úgyreagált: az LMP-ben nincsenek kommunisták. Ungár azonban azt nem árulta el, hogy miért kapott eltiltást a volt társelnök.
Már a választás előtt indulhatott etikai vizsgálat
Sajtóhírek szerint az LMP-ben már a választás előtt etikai vizsgálat indult Hadházy Ákos ellen, mert figyelmen kívül hagyta a párt vezetőségének döntését, és a választási együttműködésről egyeztetett az MSZP-vel. Úgy tudni, éppen ez verte ki a biztosítékot a párt volt titkáránál is.
Sallai Róbert Benedek a párt egyik áprilisi bizottsági ülésén összeveszett Hadházy Ákossal, aki székestül felborult. A volt képviselő szerint ő nem bántotta Hadházy Ákost, mindössze köze volt ahhoz, hogy felborult.
Sallai R. Benedek egyébként szinte azonnal bejelentette, hogy fellebbez a döntés ellen. Az LMP volt titkára a PestiSrácok.hu-nak azt nyilatkozta: bár azt elismeri, hogy ő is hibázott, szerinte az is elfogadhatatlan, hogy Hadházy Ákos össze-vissza hazudozott.