Miskolcon született, az ELLE magazin vezető szerkesztőjeként dolgozik, emellett ír (nem is keveset!), és első látásra pont az az érzésünk támadhat, hogy egy mesebeli tündérerdő egy lakójával találkoztunk. Rövidre nyírt divatos bob frizurája, fitos orra és virágmintás inge egy rendkívül kedves és bájos személyiségé, viszont kétségkívül ott van benne az erős, határozott nő is. Legújabb könyvéről, A porcelánlányról, az utazásról és Instagram-függőségről beszélgettünk.

MiNap: Legújabb könyved, A porcelánlány a Budapesti Könyvfesztiválra jelent meg, és miskolci vonatkozása is van. Mesélnél nekem a történetről?

Mörk Leonóra (ML): Ez mindig vicces, amikor megkérdezik, hogy „És miről szól?”, és elkezdem magyarázni és egy idő után látom a szemén, hogy nem érti. Merthogy olyan történeteket szeretek olvasni és írni is, amik két idősíkon játszódnak: a múltban és a jelenben. Ebben az esetben a jelen a jelen, a múlt pedig 1918, az I. világháború kitörése körüli időszak, ez játszódik Miskolcon. Tavaly pont ilyenkor kérdezték, hogy „hát miskolci vagy, mikor írsz már egy ilyen vonatkozású könyvet?”, én meg szerencsére tudtam mondani, hogy már nem kell sokáig várni, mert ekkor már megvolt a fejemben a történet.

MiNap: Az utazás ebben a könyvben is megjelenik, mint ahogy a többiben is nagy szerepük van. Te magad is járod a világot, szeretsz utazni?

ML: Szerintem mindenki szeret utazni, nem? Az, hogy kiszakadsz a mindennapjaidból, hogy más embereket ismersz meg… én nagyon hiszek abban, amit úgy hívnak, hogy „a hely szelleme”. Elmész valahova, ahol vagy jól érzed magad vagy nem, de úgy érzed, hogy te itt már jártál, vagy hogy te tudnál itt élni. Én olyan helyekről szoktam írni, ahol ezt érzem. Ez a hely mindenkinek más, nekem nagyon gyakran Németország.

MiNap: Honnan ez a nagy kötődés?

ML: Az első idegen nyelv, amit tanultam, az angol volt, nyolc éves koromtól angol tagozatra jártam. Ezzel jól el is lehet lenni, és fogalmam sincs miért, de tizenhat éves korom táján elkezdtem érdeklődni a német iránt. Magamtól próbáltam meg németül tanulni oktatókönyvek segítségével, aztán Németországba is volt szerencsém eljutni nyelvtanfolyamra újságíróként is. Gyerekkoromban is gyakran jártunk német nyelvterületen, aztán egyetemista koromban is sokszor jutottam ki, és ez ugyanúgy lerakódott bennem, mint a gyerekekben az élmények, ahol felnő. Egy ideig nem jártam Türingiában, de 2013-ban úgy éreztem, hogy nekem vissza kell oda mennem. Ott láttam meg egy régi festményt, amiről eszembe jutott egy történet. És akkor gondoltam, hogy ezt meg lehetne írni regényben, de hát hülye vagyok én? Nem érek én rá regényt írni, van nekem elég sok dolgom! De aztán csak nem hagyott nyugodni, mindenféle élmény ért, és épp jöttünk volna haza Frankfurtból, de törölték a járatot, ami azt jelentette, hogy öt órát kell várakoznunk a reptéren. Na, akkor úgy éreztem, hogy ez egy jel: vettem egy jegyzetfüzetet és elkezdtem írni.

MiNap: A kutakodás a múltban a rejtélyek között szinte minden regényedben megvan, nem akartál véletlenül Indiana Jones lenni?

ML: Más meg Dan Brownhoz hasonlított! (nevet) Ő például azért szeretnék lenni, mert az ő kegyét mindenki keresi. Tavaly télen, amikor Amszterdamban jártunk a Rijksmuseumban, az idegenvezető mesélte, hogy Dan Brown is ott járt, és a múzeum főigazgatója személyesen mutatta meg neki Rembrandt Éjjeli őrjárat című festményét. Merthogy van valamilyen apró titkos ábrázolás az alkotáson, amiről nem tudják, hogy került oda és remélték, hogy megtetszik az írónak majd ez a rejtély, és hátha ír róla egy regényt, és akkor ugyebár dőlne a lé a múzeumnak a még több látogatóval. És akkor elgondolkodtam, hogy de jó is lenne, ha az én kegyeimet keresnék ennyien!

Mondjuk érdekes, hogy én is ebben a múzeumban láttam meg egy régi faládát, amihez kapcsolódott egy legenda, hogy egy holland államférfi belekeveredett valamilyen politikai összeesküvésbe és bebörtönözték, és a felesége segítségével ebben a ládában tudták megszöktetni. Na, az én regényemben, a Lány igazgyöngyökkel címűben is volt egy olyan jelenet, hogy az egyik hős börtönbe kerül, és tanakodtam, hogy hogy mentsem ki? És akkor jött a felismerés, hogy LÁDA! Ezért kell elmenni a helyszínre, mert olyat láthatsz meg, amire otthon ülve sosem gondolnál.

MiNap: Bevallom, kicsit féltem, amikor Instagramon kerestelek meg az interjúval kapcsolatban, de aztán elkezdtem olvasni A porcelánlányt és egy Instagram-függő lánnyal találtam szembe magam. Önvallomás, esetleg társadalomkritika? Mit gondolsz a mai közösségi médiahasználatról?

ML: Én a Facebookot leginkább szerzőként, íróként használom, de az Instagram az más. Azok a kis képek olyan szépek, és nagyon élvezem, hogy lehet vágni, szerkeszteni a fotókat, filtereket használni, és ezzel tök jól elvagyok. De egyszer éppen Németországban jártam és lefotóztam egy gyönyörű szökőkutat, megfordultam és továbbmentem. És rájöttem, hogy ha az életem függne rajta, akkor se tudnám megmondani, hogy néz ki az a szökőkút. Na akkor éreztem azt, hogy ez nem normális, és hogy a szemünkkel kellene látni, nem a fotóval. Aztán amikor írtam ezt a könyvet, akkor jutott eszembe ez az Instagram dolog, tehát a főhősnek a saját személyemből is adtam tulajdonságokat.

MiNap: Az ELLE vezető szerkesztőjeként hogy van időd írni?

ML: Azt szokták mondani, hogy az embernek körülbelül negyven éves korában lesz egy „mid-life krízise” (életközépi válság – a szerk.) és ilyenkor jó megoldás, ha keresünk valamit, amivel addig nem foglalkoztuk. Nekem ez abban testesült meg, amikor a lányom már önálló lett és nem kellett őt „hurcolászni” mindenhova, és hirtelen sokkal több időm lett, nem volt az, hogy munka után már semmit nem tudok csinálni. Ez adhatott indíttatást, hogy mást is csináljak, így született meg az első regényem, Az ​utolérhetetlen Mr. Yorke, ami egy újságírói kalandból született (sejtelmesen mosolyog).

MiNap: Tudom, nehéz kérdés, de meg tudnád esetleg mondani, hogy mi a kedvenc könyved?

ML: Hú, igen. Na, akkor legyen Daniel Kehlmann író. Neki pont most jelent meg a Tyll című könyve, aminek a nyelvezete, a gondolatmenete, a sztorija lenyűgöző, úgyhogy most ezt a legutóbbi olvasmányélményemet mondanám.

MiNap: Van már tervben valamilyen új regény?

ML: Mindig van a fejemben valami, most is. A helyszín már megvan: egy 13. századi ciszterci kolostor, ahol tavaly nyáron jártam Türingiában, az erdő kellős közepén. Ez egy tökéletes hely, ha valaki el akar vonulni a világ elől, szállodaként működik egyébként.