A Munkáspárt országjárást indított – tudtuk meg a párt országos elnökétől, Thürmer Gyulától. Mint mondta, a Munkáspárt egy olyan hiányt tud pótolni, ami változatlanul jelen van a parlamentben és a közéletben egyaránt. – Mi, a dolgozó emberek, a munkások, a szegény emberek, az elesettek hangját szólaltatjuk meg, és az ő érdekeiket képviseljük az önkormányzatokban – hangsúlyozta az elnök. – Aki nem ért egyet a Fidesz politikájával, vagy a független jelölt mögé bújó liberális és szociáldemokrata pártokkal, szavazzon a Munkáspártra – hangoztatta. Kiemelte: Miskolc város önkormányzata jó kezekben van, de ahhoz, hogy még jobb kezekben legyen, hogy még többet építsenek az emberekért, hogy még többet tegyenek az itt élőkért, szükség van a munkások, a dolgozók képviseletére, amit a Munkáspárt jelöltje, Fülöpné tud megteremteni.
Fülöp József Istvánné programjáról szólva kiemelte a történelmi Avas szennyvízelvezetésének, és ivóvíz-ellátásának megoldását. Rendbe tetetné a 12-es választókörzet járdáit és útjait, a Szinva vizét rendszeresen tisztíttatná, kerékpárutat alakítana ki. Kutyafuttatókat létesítene és rendbe tenné a Jézus kútja környékét. Konyhakertet hozna létre, ahol a Békeszálló környékén élők megtermelhetnék a számukra szükséges zöldségeket.
Fülöp József Istvánné arról is szólt: továbbra is egyedüli baloldali jelöltnek tartja magát, hiszen az ellenzéki pártok támogatásával, "hivatalosan" függetlenként induló Erdei Sándor be is ismerte, hogy korábban a Fideszt támogatta, legutóbb pedig a Jobbikra szavazott.
Lehet-e valóban független jelöltnek nevezni valakit, aki mögé felsorakoznak az ellenzéki pártok? Jogilag lehet valaki független jelölt, de politikailag és anyagilag ilyen módon biztosan nem – fogalmazott Thürmer Gyula. A Munkáspárt országos elnöke kiemelte: a választáshoz pénz kell, az úgynevezett független jelöltek is kampányolnak valamiből, szólnak valakik érdekében. – Én azt gondolom, nem lehet függetlennek lenni. A Munkáspárt független a tőkétől, a pénztől, a hatalomtól, egyedül a dolgozó emberektől és az itt élőktől függ – húzta alá, hozzátéve: ezért az övék az egyetlen igazi baloldali párt.