A Gyermekvárosban 3 gyermekotthon működik, összesen 108 gondozottjuk van. Dobosné Vörös Eleonóra, az intézmény megbízott vezetője kiemelte, ezeknek a gyerekeknek igyekeznek megszervezni úgy a karácsonyi programokat, ahogy az egy családban működik – közösen és a csoportokban külön-külön is ünnepelnek karácsonykor.
Dobosné Vörös Eleonóra elmondta, idén is rengeteg szép ajándékot kaptak, számos cég és intézmény ajánlott fel különböző ajándéktárgyakat a Gyermekváros lakóinak.
– Sok ajándékot kapunk évről évre, nagyon örülünk ezeknek, hiszen így még szebbé tudjuk tenni a karácsonyt – fűzte hozzá.
Pénteken a Miskolc Holding Zrt. és a tagvállalatok munkatársai nevében Pálffy Kinga vezérigazgató és Pásztor Imre kommunikációs vezető adta át az összegyűlt ajándékokat a fiataloknak. A vezérigazgató elmondta, nagyon büszkék erre a kezdeményezésükre, egyúttal reményét fejezte ki, hogy hagyománnyá válik. Pálffy Kinga hozzátette: idén egy új szokást is bevezettek: az egyik, felsőoktatásban tanuló fiatalnak, Balogh Attilának külön ajándékot is hozott, ő egy e-bookot kapott. A Gyermekváros nevelői szerint a nagyon jó magaviseletű Buri Attila pedig egy mp3-lejátszót vehetett át a Miskolc Holding vezérigazgatójától.
A többiek ajándékaikat a december 22-ei, közös karácsonyi ünnepségen kapják majd meg. A pénteki alkalmon viszonzásul egy megható műsorral köszönték meg a rengeteg ajándékot a Holding vezetőinek és munkatársainak.