Mint ismert, július 15-én időközi választást tartottak a miskolci 12-es választókörzetben, mert Hubay György, a terület korábbi önkormányzati képviselője országgyűlési mandátumot nyert az április 8-ai választásokon. Az időközi választást Nagy Ákos, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte, aki a szerdai, rendkívüli közgyűlésen tette le a képviselői esküt.
Nagy Ákos érdeklődésünkre elmondta, már az eskütétel előtt megkezdte a munkát, folyamatosan egyeztet a 12-es választókörzet lakóival. A képviselő kiemelt fontosságúnak nevezte a Modern városok program keretében megvalósuló térfigyelőkamera-bővítést. Miskolcon több száz új kamerát helyeznek majd ki a városrészekben, a lakosság véleményét is kikérik a helyszínekről.
– Nyilván olyan frekventált helyekre szeretnénk új térfigyelő kamerákat telepíten, ahol a visszajelzések alapján, a közbiztonság javítása érdekében szükséges. A már korábban leegyeztetett helyszínek mellett további 3-4 kamerát szeretnénk még kihelyezni például a Kiss Ernő utca környékén is – hangoztatta a képviselő, aki másik fontos feladatként a Győri kapuban található utak, illetve a parkolási helyzet felmérését nevezte meg.
Nagy Ákost augusztus 23-tól a rendészeti bizottság alelnökévé is megválasztotta a közgyűlés. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, választókörzetét is érinti a nyomortelep-felszámolás, ami folyamatos munkát ad a számára. – A bizottság elnökével, Szécsényi Mariannával felállítottunk egy olyan tervet, amelynek segítségével fel tudjuk gyorsítani a felszámolási folyamatot - tette hozzá Nagy Ákos.
Mint megtudtuk, több ingatlan esetében már csak a jóváhagyás hiányzik a bontáshoz, emellett felmérték azokat a házakat is, amelyeknek problémásabb a jogi helyzete. Itt is szeretnék felgyorsítani az eljárásokat, hogy mihamarabb megkezdhessék a felszámolásokat.
A rendkívüli közgyűlést azért kellett összehívni, mert több, pályázatok beadásával, helyi rendelettel kapcsolatos ügyben döntést kellett hozni, ezeket nem lehetett a következő, rendes közgyűlési ülésre halasztani, szeptemberben. A „Javaslat a TOP.6.9.2-16 azonosító számú pályázattal kapcsolatos döntések meghozatalára” vonatkozó előterjesztés arról szólt, hogy a magyar kormány olyan pályázatot hirdetett meg, amivel a helyi közösségek fejlesztését, elsősorban is a város, illetve a városrészek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztését, a közösségi szerepvállalás erősödését kívánják szolgálni.
A konzorciumi partnerekkel történt egyeztetést követően, a közgyűlés döntött a Helyi Esélyegyenlőségi Program és Miskolc város nevének használatáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról, valamint a város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról is.