2024. szeptember 30. Jeromos
Két halálos áldozata van a franciaországi késelésnek
MTI
|
2018. augusztus 23. 13:01
|
frissítve: 2018. augusztus 27. 09:01
Két ember meghalt, egy harmadik áldozat pedig súlyosan megsebesült, amikor késsel támadt járókelőkre egy férfi egy Párizs közeli településen: a merénylőt a rohamrendőrök agyonlőtték – közölte a francia rendőrség.

A BFM francia hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfi a támadás közben arabul azt kiáltotta: „Allahu akbar” (Allah hatalmas). Az eset a Versailles-tól nyugatra fekvő, a párizsi agglomeráció egyik szegénynegyedének számító Trappes településen történt. A támadó egy bódéban eltorlaszolta magát, a rohamrendőrséget kellett bevetni – mondta el egy rendőri illetékes, aki arról egyelőre nem tudott nyilatkozni, hogy terrorcselekmény történt-e.

franciaorszag_keseles_tamadas.jpg

Forrás: leparisien.fr

Az Europe1 rádió honlapja úgy értesült, hogy az áldozatok a támadó közeli hozzátartozói – a Reuters brit hírügynökség szerint a lánya és nővére -, így a rendőrség elsősorban  családi tragédiára gyanakszik. A támadás elkövetését  ugyanakkor röviddel a történtek után az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára, de  erre semmifajta bizonyítékkal nem szolgált. Gérard Collomb belügyminiszter üdvözölte a „rendvédelmi erők reagálását és mintaszerű mozgósítását”.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat