A játszótér korszerűsítésére a gyerekek biztonsága érdekében volt szükség: már balesetveszélyesek voltak a korábbi játékok. A terület önkormányzati képviselőjét egy éve keresték meg a lakók az igénnyel. Deák Bárdos Mihály elmondta, rögtön eldöntötte, hogy segít. – A korábbi játszóeszközök körülbelül 12 éve készültek. Mára elavultak, elkorhadtak, nem is nagyon engedték már fel rájuk a gyerekeket – hangsúlyozta a képviselő.
Nem csak a Második utcában történtek azonban fejlesztések, az Andrássy Gyula utcában a lakók kérésére körbekerítették a játszóteret. Deák Bárdos Mihály elmondta, ez azért volt szükséges, mert a gyerekek nem tudták rendeltetésszerűen használni a játszóteret, sok kétes elem megfordult itt. Ezért a biztonság érdekében körbekerítették a területet, jövőre pedig a játszóeszközöket is kicserélik.
A játszóterek fejlesztése ezúttal több mint két millió forintba került.