Fernando Alonso az év végén elhagyja a Forma-1-et, helyére a McLaren az idén a Renault-nál vezető Carlos Sainzot igazolta még a nyári szünetben.
A wokingi csapat másik ülésének sorsa ugyanakkor egészen nyitott. Az idén a második teljes F1-es idényét töltő neveltjük, Stoffel Vandoorne eddig nem tudta igazán felvenni ritmust, a belga pilóta szinte biztosan nem kap harmadik esélyt, ám kérdés, kit is választanak helyette.
A csapatnak ott van a jelenleg a Forma-2-ben versenyző saját neveltje, Lando Norris, mellette viszont aktív, tapasztalt F1-esek is a piacon vannak. A McLarennél a Force India mindkét pilótája esélyes, Esteban Ocont, és a héten Sergio Perezt is hírbe hozták velük.
A Mercedes által nevelt, de korábbról Renault-kapcsolatokkal (a McLaren motorpartnere) rendelkező francia ifjonc még üléspróbán is járt Wokingban, ám úgy tudni, 186 centiméteres magassága miatt az idei autóba nem tudják beültetni, Vandoorne-t nem túrja ki azonnal.
„Igen, igaz, hogy jártam ott és igaz, hogy megtörtént (az üléspróba)” – erősítette meg a pletykákat ma Monzában.
Akárkit is válasszon a McLaren, nem akarják sokáig húzni a döntést, a csapatvezetés a tulajdonosokkal folytatott e heti telekonferencián szeptember végi határidőt szabott, számol be több médium.