A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 15 évig élt élettársi kapcsolatban párjával, mielőtt kapcsolatuk 2017. decemberében megszakadt és a gyanúsított elköltözött a sértett lakásából. Ezt követően a gyanúsított és a sértett vonatkozásában megelőző távoltartás elrendelésére is sor került, melynek lejártát követően a gyanúsított napi rendszerességgel megjelent a sértett lakásánál és többször megfenyegette a nőt, hogy megöli, valamint rá fogja gyújtani a házat, amennyiben nem hajlandó folytatni a kapcsolatot.
A nő a gyanúsítottal szemben zaklatás miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A gyanúsított cselekménye volt élettárs sérelmére, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás bűntettének megállapítására alkalmas.
A férfi – aki korábban csupán egy alkalommal, egy csekély tárgyi súlyú bűncselekmény miatt került összeütközésbe a törvénnyel – a bűncselekmény elkövetését beismerte, megbánást tanúsított, és a sértettel együtt indítványozták az ügy közvetítői eljárásra utalását.
A járási ügyészség megállapította, hogy a törvényi feltételek fennállnak, ezért a büntetőeljárás 6 hónapra történő felfüggesztése mellett, az ügyet közvetítői eljárásra utalta. A gyanúsítottnak így lehetősége van arra, hogy ügye ne kerüljön bíróság elé, a sértettel a párfogó felügyelői szolgálat közreműködésével megegyezzen és a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvá tegye. Amennyiben a megállapodás megfelel a jogszabályi feltételeknek, az ügyészség az eljárást megszünteti.
(Kinti képünk illusztráció, forrás: Thinkstock)