Telefonon kért segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában október 19-én egy sátai férfi. Elmondása szerint a portáján lévő kútba mászott be azért, hogy azt kitisztítsa, de munkálatai közben az ereje elhagyta és már nem tud kijönni.
A bejelentést fogadó ügyeletes azonnal értesítette a településen gyalogos-szolgálatot teljesítő Elek Zoltán rendőr főtörzszászlós körzeti megbízottat, aki előbb futva, majd - egy autót megállítva - járművel néhány perc alatt a helyszínre érkezett.
A rendőr egy létrát talált az udvaron és azt akarta leengedni a férfinak, aki ekkor már annyira elgyengült, hogy nem bírta tovább kitámasztani magát a kútgyűrűben, és a jéghideg vízbe zuhant.
Ekkorra már többen is megérkeztek, hogy segítsenek, így Elek Zoltán egy kötelet kötött magára, leereszkedett a vízbe és egy magával vitt másik kötelet a - közben az eszméletét is egy időre elvesztett - férfi derekára kötötte. A segítők kihúzták a bajbajutottat, majd kisegítették a rendőrt is.
Az időközben kiérkező mentőszolgálat munkatársai a kihűlt állapotban lévő férfit kórházba szállították.
(Kinti képünk illusztráció, forrás: Northfoto)