Bodovics Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár segéd-levéltárosa előadásában emlékeztetett: 1878-ban egy hirtelen jött vihar okozta a nagy mennyiségű csapadékot, és az árvizet. – Itt is érvényes volt, hogy minden természeti katasztrófában része van a társadalmi és az emberi tényezőknek is. Miskolcon elhanyagolták az árvíz-védelmet a korábbi években, nem megfelelően kezelték a vízhasználatot, itt is sok tényező jétszott közre, adódott össze a nagy árvíz katasztrófájában – fejtette ki az előadó.
A Miskolc anno előadássorozat egy jövőre nyíló kiállításra hívja fel a figyelmet. A készülő tárlat a dualizmus idejére kalauzol majd. Az Észak-Keleti Átjáró Kulturális és Tudományos Egyesület tagja, Kapusi Krisztián szerint a mai Miskolc arculata jelentős részben ebben az időszakban alakult ki. Az árvízi katasztrófa is szerepet játszott ebben, hiszen a pusztítást újjáépítés követte. Januárban a városrendezési tervekről lesz szó, majd az avasi pincesor építészetéről is hallhatnak az érdeklődők.