– Televíziós mérkőzéssel kezdi az új évet a csapat a Csíkszereda ellen. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?
– Nagyon fontos volt, hogy sikeresen tudtuk befejezni az előző évet. És itt nemcsak az eredményekre gondolok, sokkal inkább a mutatott játékra. Az év utolsó napjaira pihenőt kaptak a játékosok, csütörtöktől dolgozunk ismét. Nagyon lényeges kérdés, hogy megfelelően kezeljük-e azt a fajta elégedettséget, ami természetes egy jó széria után. Csütörtökön keményen meghajtottuk a fiúkat, hogy visszazökkenjenek hokis „üzemmódba”. Pénteken már azok a részletek kerültek terítékre, amik révén eredményesek lehetünk. Nem is foglalkozom azzal, hogy a soron következő ellenfelünk milyen formában van, győzött-e vagy éppen veszített. Nekünk a saját feladatunkkal kell foglalkoznunk, azt kell jól megoldani, például szombaton a Csíkszereda ellen.
– Vasárnap, egy héten belül másodszor, az Érsekújvár lesz az ellenfél. Ilyen rövid időn belül lehet-e, vagy éppen kell-e új dolgokkal előrukkolni?
– Amíg nem látom azt, hogy ellenfelünk „olvassa” a játékunkat, addig úgy gondolom, nem kell változtatnunk. A mérkőzés elején úgy is kiderül, hogy a korábbiakhoz képest változott-e zöld-fehérek játéka, és nekünk szükséges-e módosítanunk. Mindenki tudja, hogy a tavalyi bajnok nagyon jó csapat, így ennek megfelelően nagyon kell figyelnünk a védekezésre, elől pedig ki kell használnunk az adódó lehetőségeinket. Ez persze így egyszerűen hangzik, megvalósítani azért nehezebb. A csapat tudja, mire van szükség a győzelemhez, és biztos vagyok benne, hogy mindent meg is tesznek ennek érdekében.