Ajándékokkal érkezett kedden délelőtt a selyemréti óvodába Kriza Ákos. Miskolc polgármestere játékokat vitt az apróságoknak, amelyeket Katona Ferenc önkormányzati képviselővel együtt osztott szét a gyerekek között. – Azt gondolom, hogy az óvodákba nem lehet elég játékot vinni, olyan szinten "felvevők" erre a gyerekek. Minden évben kisorsoljuk, hogy melyik óvodába visszünk ajándékot, most a selyemréti óvoda következett, és a gyerekek láthatóan nagyon örültek a játékoknak. Nagy öröm kapni, de úgy gondolom, hogy adni még nagyobb – mondta el Kriza Ákos.
A karácsonyi díszbe öltöztetett Eszterlánc Néphagyományőrző Óvoda Selyemréti Tagóvodájában csaknem száz gyerek tölti mindennapjait. A mostani karácsonyi ajándék fejleszti majd az apróságok kézügyességét és logikai képességét. Az óvodások dallal köszönték meg az ajándékokat, amelyeket azonnal birtokba is vettek a csoportszobáikban.