Minden évben megemlékeznek a magyar kultúra napjáról a Cine-Mis Nonprofit Kft. mozitermeiben. Bíró Tbor ügyvezető elmondta, már hagyomány náluk, hogy magyar filmet vetítenek ilyenkor. – Idén azért választottuk Reisz Gábor második filmjét, mert december 27-én volt a bemutatója, tehát friss, új film, ráadásul nagy sikere volt. Ez a tehetséges, fiatal rendező első filmjével, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című művével Zukor Adolf-díjat nyert a 2014-es CineFesten. Számunkra természetes, hogy a magyar kultúra napján a magyar filmművészetet helyezzük előtérbe. Ezzel is fel szeretnénk hívni a figyelmet, milyen nagyszerű alkotások születnek ma és születtek korábban is. Tavaly a Körhinta felújított változatát vetítettük a nézőknek, a régi, kultikussá vált klasszikust – hangoztatta Bíró Tibor.
A most vetített film alcíme: A szerelem viccesen tud agyonnyomni! A történet szerint a harminchárom éves Merthner Tamás magánélete romokban hever, mert párizsi ösztöndíjas barátnője, Anna éppen most szakított vele. Tamás a múltjában kezdi keresni a választ arra, hogy a szerelem valóban csak akkor létezik-e igazán, amikor már gyakorlatilag nincs. A magánéleti problémák feldolgozása mellett, szubjektív képet kapunk a filmben Magyarország jelenéről is.