2024. április 18. Andrea, Ilma
Pénzügyi tudatosság már kamaszkortól – fórum az egyetemen
minap.hu
|
2019. február 05. 12:13
|
frissítve: 2019. február 08. 13:28
Tervezz, irányítsd te az életed! – ezzel a címmel tartottak fórumot a Miskolci Egyetem Fintelligence központjában középiskolásoknak kedden. A diákok egyebek mellett fiatal vállalkozóktól és vloggerektől kaphattak iránymutatást a pénzügyek világában.

fintelligence_190205_vcs_03.jpg

Fotó: Végh Csaba

A diákfórumot Pfliegler Péter alpolgármester nyitotta meg. – Úgy gondolom, hogy a mai világban szinte kötelező, hogy a felnőttek próbálják meg minden területen úgy oktatni a gyermekeiket, hogy azok idomulni tudjanak a kor kihívásaihoz. Az egyik legjobb példa erre a banktechnika és egyáltalán a financiális kérdések. Olyan szavak repkednek ma már a rádióban és a tévében, amelyeket hirtelen nem is értünk, például kriptodeviza, paypass, stb. Ezeknek a megismertetése a fiatalokkal a mi kötelességünk – mondta az alpolgármester, aki szerint valahol a települések költségvetése is hasonló, mint például egy családé. – Miskolc vezetése is financiális tudatossággal dolgozik. A helyi adóbevételek másfélszeresére emelkedtek az utóbbi években, a befektetőbarát politikának köszönhetően új befektetők is érkeznek ide. A turizmus fejlődésének köszönhetően, az idegenforgalmi adó is sokszorosára nőtt Miskolcon.

fintelligence_190205_vcs_12.jpg

Szilágyi Roland oktatási dékánhelyettes örömét fejezte ki, hogy a rendezvényt a Miskolci Egyetemen tartják. - Mintegy tíz évvel ezelőtt az egyik kollégámmal arról beszélgettünk egy hasonló konferencia szünetében, milyen kevesekben van meg az igazi pénzügyi tudatosság. Ő azt állította, az embereknek mindössze tíz százaléka rendelkezik ezzel a képességgel, legtöbben még azt sem tudják megkülönböztetni, mi a bevétel és mi a kiadás. Akkor azt gondoltam, ezt fejleszteni kell, kezdve a megfelelő tájékoztatással ezen a területen – mondta a dékánhelyettes, azt kívánva a diákoknak, vegyék sok hasznát az előadásoknak, lássanak bele minél jobban a pénzügyek világába.

fintelligence_190205_vcs_01.jpg

Gáspár András, a fórumot szervező Privátbankár.hu főszerkesztője arról szólt, hogy négy helyszínen szerveztek előadást az országban - az egyik Miskolc. – Az emberek keveset beszélnek a vállalkozások buktatóiról és azokról a kudarcokról, amelyek megfelelő kezelése elengedhetetlen a sikerhez vezető úton. A fórumon sikeres helyi vállalkozókat, startuppereket is megkérdeznek arról, hogyan vágtak bele álmaik megvalósításába és milyen kihívásokkal találkoznak a mindennapokban. Szóba kerülnek a jövő pénzügyei, az is, hogy milyen lesz a jövő bankfiókja, illetve hogyan fizetünk majd - tette hozzá.

fintelligence_190205_vcs_10.jpg

A fórumon résztvevő diákok miskolci és környékbeli középiskolákból jöttek. A szervezők a közérthető előadások mellett kvízjátékokkal is készültek számukra.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat