minap.hu: Személyes vonalon kezdem: évtizedes ismeretség a miénk, ha jól emlékszem, az első nagylemezetek után, valamikor 2008-ban készítettem veled interjút még az egyetemi lapnak, a MERt-nek… Ezért is maradnék, ha megengeded, a tegező módnál.

Melegh Gábor (M. G.): Várj csak… A 2005-ös megalakulást követően az első demó 2006-ban készült el, az első nagylemezt pedig, igen, 2008-ban adtuk ki. Ez után beszélgettünk. Igen, emlékszem, az első demó nagyon rossz lett. Mi persze úgy gondoltuk, hogy az évszázad demóját készítettük el, aztán néhány kritika után pár hónappal magunk is beláttuk, hogy: nem. Az a demo egy nagy piece of shit volt. (nevet) Pedig hát azt hittük, hogy megdöbbentően jó hangzást hoztunk össze, felháborodtunk a kritikus véleményeken. Egy tagcserét követően, 2007 tavaszán aztán felvettük a második demót, amiről már az újságírók is pozitívabban szóltak – és amire kaptunk is egy lemezszerződést egy osztrák kiadótól, és ezután nem sokkal, 2008-ban meg is érkezett az első korong, az Explanation: Unknown.

minap.hu: Válaszvonal volt ez az életetekben? Kitárult előttetek a világ?

M. G.: Uhh, mindenünk az égnek állt! (nevet) A barátnőink is örültek neki… tudod, végre őket is nyúztuk masszívan, nem csak a hangszereket… ha érted mire gondolok… (nagy nevetés). Aztán persze sokat hallgathattuk megint, hogy csak a zenekar, csak a buli, csak a hol vagy már megint és kivel, de gondolj például csak abba bele, hogy a megalakulás óta szinte nem is jártunk külföldre fellépni – ez a szerződés ezen a téren is nagyot dobott rajtunk. Azért Axl Rose nem hívott fel minket személyesen, hogy „én ugyan nem szeretem a thrash metalt, de amit ti csináltok, az eszméletlenül jó” – na, ez azért nem történt meg, de csomó olyan dolog viszont igen, amire nagyon büszkék voltunk. Már maga az, hogy bementünk egy lemezboltba, és az „S” betűnél, a Slayer vagy a Sepultura mellett ott van a Slytract lemez is! Szóval nagyon úgy tűnt, hogy „gyerekek mi is elértük, hogy huszonévesen világsztárok lettünk”, pedig mennyire nem. Nyilván nem változtattunk, 2011-ben ugyanaz a kiadó jelentette meg a második lemezünket is. Rég volt, most már nem fáj, de a két lemez között nagyon sok olyan dolog történt a zenekarral, ami végül megpecsételte a sorsunkat; 2012 decemberében feloszlott a banda. Akkor úgy tűnt, végleg.

minap.hu: Együtt értetek, nőttetek fel a zenekarral? Érettebb, kiforrottabb a 2019-es lemezetek? Mennyiben lesz más hangzásban, témákban; a zenei világban, mondanivalóban újat hoz a rajongóknak?

M. G.: Meglepetést nem okozunk, mert ugyanúgy tetszeni fog a rajongóknak vagy az ezt a stílust kedvelő embereknek (nevet). Persze ebben inkább csak reménykedem. 2017 júniusában találtuk ki, hogy újra lemezt készítünk. Mind a három album különbözik, nyilván a laikusok számára még az első demó is tök ugyanolyan, mint mondjuk a 2019-es nagylemez: egy állat, aki egyébként én vagyok, üvölt. De komolyra fordítva a szót: az első nagylemez egy nagy energiabomba volt, tele agresszióval, domináns személyes gondolatokkal. A második már letisztultabb hangzást hozott, a szövegben is megjelentek olyan új elemek, mint például az Istennel kapcsolatos érzések. A mostani pedig: az életművünk. Azt szoktuk mondani egymás között, hogy ha ez a lemez meg sem jelenik, csak elkészül, az is tök jó, annyira kikívánkozott belőlünk, és annyira jó lett. Van rajta majdnem hatperces dal, amelyben például egy ausztrál lány játszik zongoraszólót, de több vendégzenésszel is dolgoztunk. Ennyi vendég korábban nem volt jellemző. A keverést és masztert pedig egy nagyon komoly arc, Mick Kenney végezte, akit az Anaal Nathrakh soraiból ismerhetnek az extrém zene kedvelői. A szokás szerint angol nyelvű szövegek sokkal kifinomultabbak lettek. Az ének is másabb talán, bár egy laikusnak – mint mondtam –, ez továbbra is hörgés. Jóval letisztultabb, bölcsebb lemez lett szerintem, hangzásában pedig egyedi.

minap.hu: Ha már változások: manapság könnyebb elérni és megszólítani a közönséget a zenemegosztók és a közösségi oldalak segítségével? Fontos egyáltalán ez az út számotokra?

M. G.: Valóban, kinyílt a világ, sok zenei felület van; aki most kezdi, szinte azt sem tudja, hogy mit csináljon, mihez nyúljon, mondjuk ez mindennel így van. Hogy mi változott? Én inkább onnan közelíteném meg a kérdést, hogy a zenészi attitűdnek milyennek kell lennie szerintem. Alapvetően az a fontos, hogy a legjobb tudásod szerint zenélj, higgy benne hosszú távon is, és minél inkább próbáld magad kívülről is szemlélni. 2008 után, amikor jöttek az első sikerek – komoly zenekarokkal játszottunk együtt, olyanokkal, akikről 15-16 évesen csak álmodoztunk (God Forbid, DevilDriver, Hypocrisy, Soilwork, stb.) – és úgy éreztük, minden vágyunk teljesül… Érted amikor Dez Fafarával (DevilDriver, azelőtt Coal Chamber énekes) a basckstageben tolod a partyt és akkor ott van minden cucc – ezt mindenkinek a fantáziájára bízom –, csak kérned kell, akkor elhiszed magadról, hogy húúú apukám. Aztán valami megváltozott. 2010-ben, az új lemez készítésekor már annyira sikeresek akartunk lenni, hogy szinte semmi más nem érdekelt minket. Úgy akartunk a metal stíluson belül maradni, hogy közben mainstream-ek, könnyebben befogadhatók is legyünk. Ezzel kicsit torzult a személyiségünk is, kicsit kiestünk a szerepünkből. Meg kell jegyezzem, hogy ez elsősorban rám volt igaz, velem szaladt el a ló. Csak idő kellett, mire ezt beláttam. Ezért mondtam, hogy ha a mostani lemez meg sem jelenik, az sem érdekel minket – mert ez egy tisztelgés a Slytract előtt.

minap.hu: Kicsit talán paradox a megfogalmazás, de a rétegzene soha nem fog kimenni a divatból, hiszen soha nem is volt trendi. Ugyanakkor mindig megtalálja a közönségét.

M. G.: Ez igaz, de látjuk azt is, hogy bizonyos rétegzenék több százezer embert elérnek a legnagyobb zenemegosztókon, és elképzelhető, hogy a rádiók meg még életükben nem hallottak – teszem azt – egy hip-hop csapatról, vagy egy DJ-ről. Tartom: egy dolog a legfontosabb: őszintén kell csinálni mindent. Mi mindig őszinték voltunk, még akkor is ha néha rossz volt az irány. Szerintem ha erőltetett, amit teszel, vagy amit gondolsz magadról, a világról, akkor inkább hagyd az egészet a francba, ne hazudj magadnak, előbb-utóbb csapdába kerülsz. Így is (nevet), de legalább tudod, hogy mi miért történt. Meg tudd levezetni a feszültséget! Mi kellően maximalisták, akaratosak és „pszichók” vagyunk, sok vitánk van, de ez egészséges, hiszen ma már tudjuk, hol van a határ; kezelem a dolgot, mert tisztelem a másikat, és mert tudom, hogy ez is megéri… Ma már előre tudunk gondolkodni, és ha le is száll az agyra a lila köd, akkor is biztos vagyok benne, hogy jobb lesz.

minap.hu: Legjobb családban is előfordul…

M. G.: Ha nem ezekkel a srácokkal (dob – Galántay Tamás, gitár – Czeglédi Gyula, basszusgitár – Bencze Márton) dolgoznék együtt, akkor nem ez lenne a végeredmény. Persze több olyan korábbi tag is van, akik ha nincsenek, biztosan nem ez az ember vagyok ma. Egyébként ez igaz nagyobb általánosságban is, ugyanis nagyon sok embernek tartozom hálával, azok közül, akik valaha megfordultak az életem egyéb területein is, legyen szó munkáról, családról, bármi. Nem akarok nagyon pátoszos lenni, de a Slytract ma már nem csupán egy zenekar számunkra – hanem gyakorlatilag minden. Család vagyunk. Lemezeket készítünk, fellépéseink voltak/lesznek, rengeteg közös élmény, kapcsolatok – és ebben ti, újságírók is benne vagytok. Idáig el kellett jutni, ezt meg kellett élni.

minap.hu: Egy klipforgatáson már túl is vagytok…

M. G.: Igen a lemezre pikk-pakk összeraktunk 12 dalt, miután elhatároztuk, hogy újrakezdjük, nagyon gyorsan fel is tudtuk venni a lemezt. Tavaly novemberben pedig leforgattuk a klipet a SON című dalra. Kedden debütált a klip (lent meghallgatható). Tavasszal kijön a nagylemez, majd lemezbemutató koncert. Aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő…

minap.hu: Hosszú távra terveztek?

M. G.: Érdekes, hogy 2017-ben úgy vágtunk bele, hogy lesz egy lemez, aztán annyi. A mostani felállás azonban nagyon stabil, jól érezzük magunkat, szóval miért ne? Hosszú távra tervezünk, de nem ész nélkül. Az a lényeg, hogy a Slytract neve, nimbusza megmaradjon. Már nem akarunk világsztárok lenni, nem ebből akarunk megélni, mint anno – pont ez az érzés őrölt fel és vitt szét minket, de mondom ebben főleg én voltam a ludas. Megélsz kisebb-nagyobb sikereket és annál sikeresebb akarsz lenni, annál inkább belehemperegsz a vágyba, rengeteget változol, és nem látod magad kívülről, hogy mennyire elmentél.