Sok sportolni vágyó szerint volt jobb sorsra érdemes a József utcai Ifjúsági Sporttelep, és valóban jobbra fordult a sorsa. A műfüves pálya már két éve készen van. Az a Magyar Labdarúgó-szövetség által meghirdetett program keretében épült, a 66 milliós beruházás harmadát akkor is a város állta – és most az önkormányzat további 50,8 millió forintot fordít az Ifipályára saját beruházási keretéből. Így az országos szinten is egyedülálló, egyetemi Atlétikai Centrum megépítése mellett a József utcai sporttelep rekonstrukciója is hamarosan befejeződik.
A munka ősszel kezdődött, akkor kialakították a 400 méteres, kétsávos futópályát, aminek a 100 méteres célegyenese négy sávvá szélesedik. A rekortán még hiányzik, mert a csapadékos időjárás megakadályozta a lerakását, ugyanis a gumiborítást kizárólag száraz időben, kiszáradt alapra és 5 fok feletti hőmérsékletben hordhatják fel. Most úgy számolnak a szakemberek, hogy ennek várhatóan áprilisban jön el az ideje. A gumialap viszont határidőre elkészült, így a futók már használhatják a – vörös színt adó – kopóréteg nélkül is.
A pályát villanyvilágítással látták el, így nemcsak a futók, hanem a műfüves pályát használó amerikaifocisták is edzeni tudnak az esti órákban. Oda egyébként új hálót és (az európai futballhoz szükséges) kapukat helyeztek ki. Kialakítottak két súlylökő és két diszkosz-, illetve kalapácsvető kört a nemzetközi szabványoknak megfelelő versenyketrecekkel együtt, így tavasszal a dobóatléták is birtokba vehetik a megújuló Ifipályát.
Ami még hátra van, az a szociális blokk felújítása, ez valószínűleg szintén elkészülhet ebben az évben. Illetve a város szeretné rendezni, egy kézbe adni a különböző pályák működtetését, hogy minél tovább megőrzött jó minőségükkel minél többeket sportolási igényét szolgálhassák ki.