A legkülönfélébb tömény italokkal neveztek az Ongai Kulturális Egyesület Pálinkaversenyére. Két és fél napon át bírálták az eszenciákat, amelyek közül a legjobbakat egy gálán be is mutattak a Lillafüredi Palotaszállóban.
A bírálók sincsenek könnyű helyzetben, hiszen 100-120 pálinkát tud megkóstolni úgy hogy közben józan marad és figyel az ital legfőbb jellemzőire.
– A pálinka tisztaságát figyeljük, mentes-e hibáktól – mondta Lovassy György, a zsűri elnöke. A gyümölcs karakterénél azt, hogy mennyire jellemző a gyümölcsre. A szájérzetnél azt, hogy milyen hatást kelt szájba véve, az utóérzet harmóniánál pedig azt, hogy milyen benyomás marad bennünk, mennyire kellemes.
Idén több mint ezer pálinkát vett részt a versenyen, amelyen 43 kategóriában hirdettek győztest. Mind közül a legjobbnak egy madárberkenye párlat bizonyult.
Nagyon különleges pálinka, nem sokan ismerik – mondta róla Vasas Beáta okleveles pálinkabíráló. – Vadon termő növény, és szeptembertől novemberig szüretelik. Az a különlegessége, hogy pici bogyós növény, sok maggal. Ezek karakteressége határozza meg az intenzivitást, szóval ilyen teljesen marcipános jellege van.
Öt éve volt az első verseny, azóta az ország egyik legnagyobb pálinkamustrájává nőtte ki magát az esemény. Idén már nem csak a szomszédos országokból, hanem Lengyelországból és Kínából is érkezett nevezés.
– Nevet is kellett változtatnunk, ami nemzetközi szinten elismertebbé jellegzetesebbé teszi a versenyt - avat be a részletekbe Takács László versenyigazgató, az Ongai Kulturális Egyesület elnöke. – A Quintessence Competasion, ugye ez valaminek a veleje, cseppje éppen azt a célt szolgálja, hogya nagy főzdék a marketing szempontjából is jobban tudják hasznosítani az itteni versenyt.
Ennek szakmai elismerését jelzi, hogy a 20-ból 16 pontot elérő pálinkák jelentős kedvezményt kapnak a nevezési díjból az egyik legnagyobb nemzetközi versenyen, a Desztillatán, amelynek minden évben Ausztria ad otthont.