2024. augusztus 19. Huba
Balesetet okozó sofőrt és utasait bántalmazták a feldühödött rokonok Felsőzsolcán
minap.hu
|
2015. február 19. 11:13
|
frissítve: 2015. február 23. 08:45
Olaszliszka árnyéka vetült arra a felsőzsolcai esetre, amelyben most emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség hét személlyel szemben. Most is gyerek szaladt az autó elé, aki nem sérült meg komolyan, a rokonok azonban a sofőrre és utasaira támadtak.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség azzal a hét személlyel szemben, akik egy balesetet okozó autóra támadtak az utcán.

Az eset tavaly október 6-án történt Felsőzsolcán, amikor is a sértett férfi az intenzív fékezés ellenére is elsodorta autójával az elé az úttestre futó kétéves gyermeket. A kisfiú 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfi lelkiismeretesen, ám vesztére megállt az autóval és kiszállt, hogy esetlegesen segítséget nyújtson. Ekkor azonban egy nagyobb számú társaság gyűlt össze a helyszínen, férfiak és nők vegyesen, köztük a gyermek szülei is.

A feldühödött emberek nekitámadtak a sofőrnek, ütlegelték, illetve a gépkocsit rugdosták, aminek az ablakait is betörték, de a bent ülő utasokat szintén bántalmazták. A sértett visszaült a gépkocsiba és elhajtott a helyszínről, majd pár száz méter után megállt és értesítette a rendőrséget.

Az egyik támadó ide is követte őket kerékpárral és itt is meg akarta ütni a sofőrt. Később a feldühödött hozzátartozók megjelentek a sértett házánál és életveszélyesen megfenyegették őt és családját.

A rendőrségi megfogalmazás szerint: „cselekményük az utcában lakókban megbotránkozást és félelmet keltett”. A kisgyermek anyja azzal, hogy gyermekére nem figyelt, súlyosan megsértette szülői kötelezettségét és ezzel a gyermek testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. Az ügyészség az ügyben azonosított hét vádlottal, köztük egy fiatalkorú férfival szemben garázdaság bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és zaklatás vétsége, felfüggesztett börtönbüntetés, illetve közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a bíróságnak – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat