Miközben a zsűri elnöksége összesítette az eredményeket, Rokker Zsolti szórakoztatta a második miskolci pálinkamustra résztvevőit.
Orosz János, a Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere, a zsűri elnöke az eredmények kihirdetése előtt úgy összegzett: sikeres versenyt rendeztek meg idén is, közel 160 pálinkát és párlatot neveztek a megmérettetésre. Külön köszönetet mondott Demeter Attilának, aki óriási munkát végzett a verseny megszervezésében és koordinálásában. „A verseny méltó volt Miskolc jóhíréhez!”, emelte ki végül a zsűrielnök.
Először a pogácsaverseny végeredményét hirdették ki. Az Év pogácsája kitüntető címet Honti Zoltánné nyerte el tepertős napraforgó pogácsájával.
A pálinkák és párlatok versenyében 23 oklevelet, valamit 33 bronz, 60 ezüst, 24 arany és 11 nagy arany minősítést osztottak ki, Az év pálinkája/párlata kitüntető címet pedig 6 italnak ítélték oda. A miskolci Orbán Gyula két főzettel is megkapta a legmagasabb elismerést: a kajszibarack- és a 2014-es fürtös meggypálinkája is bekerült az év pálinkái közé. Mint mondta, már az első miskolci pálinkamustrán is indult, akkor hasonlóan szép eredményeket ért el főzeteivel. Idén hatféle pálinkával nevezett, és büszkén mondhatta el, hogy a legalsó osztályú pálinkája is ezüst minősítést kapott.
Orbán Gyula pálinkái mellett Orosz János vörösszilva-pálinkája, Sándor Zoltán kökénypálinkája, Székely Viktor birsalmapálinkája, valamint Keresztes József 2014-es évjáratú kántorjánosi meggypálinkája nyerte el Az év pálinkája elismerést.
A rendezvény egyik támogatója által odaítélt különdíjakat két miskolci, Orosz János (a zsűrielnök névrokona) és Majoros Zsuzsanna nyerte meg.
A Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere végül elmondta, szeretnék jövőre is megrendezni a mustrát, biztatott egyúttal mindenkit, hogy nevezzenek 2016-ban. „Pálinkás jó estét mindenkinek!”, búcsúzott a pálinkafőzőktől, vendégektől, érdeklődőktől Orosz János.