Van, ahol fólia, van, ahol függöny takarja az ajtókat, ablakokat. A lényeg, hogy a dohánytermékek az utcáról nem látszódhatnak. A megnyitáskor a legtöbb trafikra fóliát húzott a tulajdonos. Így tett eleget az előírásoknak. Az utcáról ezért csak az lát be a boltba, aki nagyon közel megy az ajtóhoz, de az eladók sem látnak ki az üvegen.
Egy rendőrségi kimutatás szerint mostanáig száznegyvenkét trafikot raboltak ki Magyarországon. Pécsett például fegyvert szegezett a rabló a trafikosra, így követelte a pénzt. Az általunk megkérdezett miskolci trafikokban eddig ilyen nem történt. Ugyanakkor egy, a Miskolc TV híradójának arc nélkül nyilatkozó nő azt mondta, gyakran megalázzák őket.
– Például engem leanyáztak és leköptek – mondta –, mert kértem a személyigazolványt.
A dohányboltok eladói leginkább a fóliát, az átláthatatlan ablakokat okolják az atrocitásokért. Azt mondják, főként sötétedés után félnek így dolgozni.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. közleménye szerint nem kötelező fóliázni. A törvény ugyanis kizárólag azt írja elő, hogy a dohánytermékeket ne lehessen látni az utcáról. A trafikosok nem így tudják.
– A koncessziós szerződésben benne van, hogy le kell fóliázni, el kell takarni, hogy ne lehessen belátni, nem hiába egyforma minden trafik.
Kaposváron zárás előtt gyilkoltak meg egy fiatal lányt az egyik trafikban. Az arcát egy széttépett pólóval eltakaró férfi konyhakéssel fenyegette az eladót. A bevételt és az üzlet kulcsait követelte, de hiába kapta meg, mégis halálra késelte a 21 éves lányt. Összesen 22 ezer forintot zsákmányolt.
– Ahogy Orbán Viktor fogalmazott – mondta Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter –, az esemény elfogadhatatlan a mindenkori kormányzatnak, és elfogadhatatlan a mindenkori helyi városvezetésnek, Kaposvár városának is. És mind a kormánynak, mind Kaposvár városának teljes súlyával kell föllépnie.
Lázár János korábban azt is mondta, ha a gyilkosság és a korábbi támadások összefüggésben vannak a dohányboltok elsötétített kirakataival, javasolja majd a dohányárusítást szabályozó törvény módosítását.
Ezt több trafikos nem várta meg. Kaposváron a tragédia után letépték a fóliát az üzletek ablakáról. A tulajdonosok most abban bíznak, hogy hamarosan hivatalosan is megtehetik ezt. Igaz, akkor más megoldást kell találni arra, hogy a cigarettákat láthatatlanná tegyék.