2024. október 06. Brúnó, Renáta
Amíg van Iszlám Állam, lehetnek újabb terrortámadások is
MTI
|
2017. november 14. 09:16
|
frissítve: 2017. november 14. 09:16
Amíg létezik az Iszlám Állam, újabb terrortámadások történhetnek Franciaországban - mondta Szűcs Anita Franciaország-szakértő kedd reggel az M1 aktuális csatornán.

A szakértő szerint a franciák a támadások óta több fronton harcolnak a terror ellen. Egyrészt a szükségállapot bevezetésével olyan felhatalmazáshoz jutottak a nyomozóhatóságok, amelyek megkönnyítik a munkájukat. Másrészt mobilizálták az európai erőforrásokat is, hiszen Franciaország egyedül képtelen felvenni a harcot a nemzetközi terrorszervezettel.

parizsi_merenylet.jpg

A terror célja a francia társadalom szétzilálása - mondta Szűcs Anita, hangsúlyozta, ez egyelőre nem sikerült.

Emmanuel Macron francia államfő elődjével, Francois Hollande-dal együtt vett részt hétfőn a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek második évfordulójának hivatalos megemlékezésein Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzeti stadionnál.

A köztársasági elnök a stadion D kapujánál hajtott először fejet, ahol egy ember vesztette életét két éve, miután a közelében egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Ezt követően Emmanuel Macron és felesége, továbbá Francois Hollande és Anne Hidalgo párizsi főpolgármester, valamint az előző és a jelenlegi kormány tagjai ellátogatottak a támadássorozat valamennyi helyszínére, a Le Carillon, a Le Petit Cambodge, a La Bonne biere, a Casa Nostra, a Comptoir Voltaire, a La Belle équipe étteremhez és kávéházhoz, valamint a Bataclan koncertteremhez.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat