2024. augusztus 22. Menyhért, Mirjam
„Amikor belépek a ringbe, minden megszűnik körülöttem”
minap.hu
|
2016. június 03. 20:13
|
frissítve: 2016. június 05. 16:48
Csóka Nándor, a Miskolc Városi Sportiskola – M1 Fitness Ökölvívó szakosztályának versenyzője. Az ifjúsági versenyeken is szép eredményeket ért el, a felnőtt nemzetközi tornák légkörét a tavalyi évben kezdte el kóstolgatni.

A belgrádi tornán bronzérmes lett, csakúgy, mint 2015 augusztusában, a bulgáriai Szamokovban zajló ökölvívó Európa-bajnokságon, ahol ő szerezte a magyar csapat egyetlen érmét.

csoka_nandor_20150916_vcs_12.jpg

Csóka Nándor Miskolcon született 1996-ban, jelenleg családjával Újcsanáloson lakik. Edzői Siroki Norbert és Váradi Gábor, példaképe Kovács István ”Koko”. 2014-ben Miskolci Eötvös József Építőipari Művészeti Szakképző Iskolában ács-állványozó szakmát szerzett. Jelenleg a Fókusz Gimnáziumban tanul.

– Sokan büszkék rám, de sokan irigyek – nyilatkozta. – Ők azt gondolják, hogy könnyen értem el sikereimet, pedig rengeteg munkám van ebben. Életem, napjaim hetven százaléka a bokszról szól.

csoka_nandor_160420_ja_11.jpg

Első díjait már két évvel a kezdetek után megszerezte Egerben, Hódmezővásárhelyen és Csehországban. Azóta évente átlagosan hatszor vesz részt versenyeken, Európa-szerte.

– A tavalyi Európa-bajnokságon elért harmadik helyezésemre vagyok a legbüszkébb. Amikor belépek a ringbe, szinte minden megszűnik körülöttem. Hallom az edzőket, és arra figyelek, hogy ne kapjak túl sok pofont, de én mindig betaláljak. A vereségeimből tanulni szoktam. A boksz nélkül már el sem tudom képzelni az életemet. Az edzőterem a második otthonom – mondta a fiatal bokszoló.

Eredményei alapján több alkalommal volt a Miskolc Városi Sportiskola-M1 Fitness Ökölvívó szakosztályánál az Év versenyzője. A Sportiskolák Országos Szövetségénél elnyerte a 2015. évi Legjobb Sportági Sportiskolás díját, s – Gercsák Szabina judós, valamint Viola Viktor kenus mellett – a tavalyi évben ő nyerte el Miskolc város sporttámogatási ösztöndíját is.

Csóka Nándor júniusban indul neki élete legnagyobb versenyének, hogy kijuthasson a Riói Olimpiára. Eddigi országos és nemzetközi sportversenyeken elért eredményei alapján kapta meg „Az év sportolója” díjat a város napján.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat