2024. április 20. Tivadar
Átadták a megyei önkormányzat Szent Erzsébet díjait
minap.hu
|
2018. június 30. 10:31
|
frissítve: 2018. július 02. 17:11
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 28-ai ülésén Szent Erzsébet díjakat is átadtak. Ez olyan személyeknek adományozható, akik az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és a gyógyítás területén végzett magas színvonalú tevékenységükkel hosszú éveken keresztül eredményesen szolgálták a megye lakosságát.

szent_erzsebet_dij_20180628_vcs_5.jpg

Idén Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja, és Simkó Csaba főorvos, az Erzsébet Hospice Otthon vezetője vehette át az elismerést Török Dezsőtől, a megyei közgyűlés elnökétől, és Bánné dr. Gál Boglárkától, a megyei közgyűlés alelnökétől.

szent_erzsebet_dij_20180628_vcs_4.jpg

Kiss-Tóth Emőke, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja védőnőként kezdte pályafutását, majd az egészségtudományok területén szerzett végzettségét követően társadalomtudományi területen folytatta tanulmányait.

1992-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Szociológia-szociálpolitika egyetemi szakán végzett, 2004-ben pedig védőnőként az országban az elsők között szerzett PhD tudományos fokozatot „Summa cum laude” minősítéssel szociológiai tématerületen.

1987-től a Miskolcon akkor alakuló egészségügyi főiskolai képzés szervezésének, kiépítésének és fejlesztésének szentelte életét. Ezirányú elköteleződésének kialakulásában komoly szerepet játszott az a felismerése, hogy helyben kell képezni olyan magasan kvalifikált diplomás egészségügyi szakembereket, akik jól ismerik a helyi adottságokat, társadalmi viszonyokat és szokásokat.

Néhány év alatt sikerült egy magas szintű egészségügyi képzést teremteni Miskolcon, melyet 1995-ben egyik napról a másikra megszüntettek, azonban kitartó lobbi-tevékenységének eredményeként 1998-ban újraindult a képzés és ma már az Egészségügyi Kar kiterjesztett képzési palettával, a régió egészségtudományi tudásközpontjaként működik.

Nevéhez fűződik a Sátoraljaújhelyen kihelyezett egészségügyi főiskolai oktatás, továbbá hogy sikerült akkreditált egészségügyi tanárképzést indítani Borsod Abaúj Zemplén megyében.

Oktató-kutatóként tudományos tevékenységét az egészségtudomány és a társadalomtudomány területén végzi mintegy negyed évszázada, melynek eredményeit számos közlemény, könyvfejezet, valamint hazai és nemzetközi konferencia előadás jelzi.

Több évtizedes megfeszített munkájának elismeréseként elsőként kapta meg az országban a Béres Egészség Hungaricum Díjat 2008-ban, illetve a legrangosabb egészségügyi szakmai kitüntetést, a Batthyány-Strattmann László Díjat 2015-ben vehette át.

Védőnőként, szociológusként, oktatóként és jelenleg egészségtudományi kari dékánként azzal a hittel végzi munkáját, hogy a megelőzés területén jártas diplomás egészségügyi szakemberek képzése fontos népegészségügyi célkitűzés.

Kiss-Tóth Emőkének a felsőoktatás területén az egészségtudományi képzés fejlesztéséért, az egészségügyi szakemberek megbecsüléséért, és elismeréséért végzett több évtizedes elhivatott munkája elismeréséül adományozta a Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díját.

szent_erzsebet_dij_20180628_vcs_2.jpg

Simkó Csaba a Debreceni Orvostudományi Egyetem Általános Orvos Karán végzett 1989-ben. Az egyetem után a miskolci Semmelweis Kórház Krónikus Belgyógyászati Osztályán helyezkedett el, itt megtapasztalta a haldokló rákbetegek testi és lelki szenvedéseit, egyre inkább az ő problémáik iránt érzett különös elhívatást.

1994-ben hospice trainer képesítést szerzett, ettől kezdve kulcsszerepet tölt be az Erzsébet Hospice Alapítvány széleskörű oktatási programjában. Képzési tevékenységük - más szervezetek hasonló munkája mellett - nagymértékben elősegítette a palliatív ellátás országos megismerését és elterjedését.

1995-től a miskolci Semmelweis Kórház Erzsébet Hospice Otthonában dolgozott, annak orvos vezetőjeként, 1999-ben adjunktussá, 2000-ben főorvossá nevezték ki.

A vezetése alatt álló Erzsébet Hospice Otthon az Erzsébet Hospice Alapítvány otthonápolási munkacsoportjával Magyarországon elsőként valósította meg a haldokló rákbetegek intézményes és otthoni gondozásának komplex egységét. Az ehhez a későbbiekben csatlakozó járóbeteg ellátással együtt modellértékű ellátási forma jött létre, mely ma már évi több mint 600 betegnek nyújt szakmai, szociális, spirituális, illetve ápolási segítséget.

Alapításától tagja a Magyarországi Fájdalom Társaságnak, 2016-ban az újjáalakuló Szakmai Kollégium Hospice-Palliatív Tagozatába választották.

Legjelentősebb kutatási területe a kisdózisú ketamin szerepe a tumoros fájdalmak csillapításában, mely témában több hazai és külföldi fórumon is tartott előadást, mint meghívott előadó.

Ezen kívül hazai viszonylatban úttörő klinikai tanulmányokat folytatott több témakörben is, önálló kutatási eredményeiről a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület, valamint a Magyar Fájdalom Társaság országos kongresszusain számolt be.

Munkája elismeréseként számos kitüntetésben részesült, így többek között 2004-ben miniszteri dicséretet, 2007-ben Miskolci Gyémántok díjat, 2009-ben Kartal-Veczán díjat, 2010-ben Benkő Sámuel díjat, 2011-ben Semmelweis Ignác-díjat, 2012-ben Polcz Alaine emlékérmet vehetett át.

Simkó Csabának a hospice szolgálatban több évtizeden keresztül végzett áldozatos, magas színvonalú gyógyító munkájának elismeréseként adományozta a Közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szent Erzsébet Díját.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat