Nincsen olyan kicsi és szülő, aki ne ismerne legalább egy dalt az Alma együttestől. A közkedvelt „Ma van a szülinapom” című slágerük, vagy a Bogyó és Babóca rajzfilmsorozat zenéje minden gyermek kedvencévé vált az elmúlt évek alatt.
„Lehidaltunk, amikor megérkeztünk és megláttuk a Katlant, egyszerűen gyönyörű, ízléses, és a környezet varázsa lenyűgöző.” – magasztalta a Fesztiválkatlant Buda Gábor, a zenekar énekese, majd kitért a gyermekekre. A közönségünkből, vagyis a gyermekekből olyan energia árad, ami mellkason vágja az előadóművészt. – mondta.
És, hogy mit jelent ez pontosan?
„Gyakran vagyunk fáradtak, azonban az irányukból áradó szeretet úgy érint, mint egy kellemes tengerparti érzés homokkal, sirályokkal, napsütéssel.” – árulta el. „Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy a gyerekek 21 évvel ezelőtt „kiválasztottak” minket.” – tette hozzá. „Dalaink mondanivalója elsősorban a kicsiknek szól. Ugyanakkor a koncertek alatt észrevesszük, megszólítjuk a felnőtteket, szülőket, nagyszülőket is, hisz bennük is megvan a gyermeki gondolkodásmód valahol.” – így Buda Gábor.
A Fesztiválkatlan Alma koncertjének krónikájához tartozik, hogy a zenekar a színpadon ajándékkal és dallal köszöntötte a 7. születésnapját ünneplő tokaji Gavalla Fannit. De biztosak lehetünk abban, hogy rajta kívül még több száz gyermeknek marad felejthetetlen élmény az Alma zenekar tokaji koncertje.