Mielőtt a kenguru ősei ugrálni kezdtek volna, fákon kapaszkodva gyümölcsöket szedve éltek egy jóval csapadékosabb és bujább növényzetű Ausztráliában. A kutatók eddig úgy vélték, hogy az ugró járásmódra tízmillió éve váltottak át, azután, hogy drámai klimatikus változások mentek végbe Ausztrália területén. A füves területek és sivatagok elterjedése vezetett az ugrómozgás evolúciójához, a járásmódra azért volt szükségük, hogy gyorsan tegyenek meg nagy távolságokat egyik élelmiszerforrástól a másikig – olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján.

Queensland északnyugati szövetségi államban lévő Riversleighben talált ritka kengurucsont-fosszíliák elemzésekor a Royal Society Open Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerzői megállapították, hogy a világ egyik legősibb kengurumaradványaira leltek. Hogy kiderítsék, miként mozgott az ősi kenguru, a svédországi Uppsalai Egyetem kutatója, Benjamin Kear és társai elemezték a fosszilis ujj- és bokacsontok alakját és méretét. A kapott adatokból becsülték meg az állat mozgástartományát, amelyet összevetetettek a ma élő kengurukéval. Hasonlóságokat találtak a modern fajokkal, amelyek képesek ugrálni és fára mászni.

Ez a kihalt ős, amelynek még nem adtak nevet, számos módon képes volt mozogni: ugrált, mászott és sétált – írták tanulmányukban a kutatók. Eredményük mintegy tízmillió évvel korábbra teszi az ugró járásmód eredetét a korábban feltételezettnél. A szakemberek úgy vélik, hogy a tízmillió éve Ausztrália területén végbement klimatikus változások egyszerűen csak ideális feltételeket biztosíthattak az ugró állatoknak a boldoguláshoz.