2024. május 27. Hella
Az elkerülő út építéséről lopták a gázolajat
minap.hu
|
2014. október 22. 14:38
|
frissítve: 2014. október 23. 13:39
A rendőrök 48 órán belül bíróság elé állították azt a négy férfit, akik a Miskolc melletti közlekedési csomópont építésén dolgozó munkagépekből üzemanyagot tulajdonítottak el.

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság G. Sándor 31 éves tardi, B. József 48 éves egerlövői, továbbá K. Tamás 40 éves és L. István 38 éves cserépfalui lakos ellen.

gazolajlopas_141020_1.jpg

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak október 20-án este 8 és 11 óra közötti időben megjelentek a Miskolc melletti autópálya építési területén, ahol két kotrógép üzemanyagtartályából 220 liter gázolajat engedtek le, és akartak eltulajdonítani.

A gépek tulajdonosának képviselője a helyszínen az elkövetőket tetten érte és értesítette a rendőröket, akik a tolvajokat a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították.

gazolajlopas_141020_2.jpg

Az ügyben indított nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság október 21-én befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte a Miskolci Járási Ügyészség részére.

A Miskolci Járásbíróság a büntetőügyet az elkövetéstől számított 48 órán belül tárgyalta.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat